Titkos adatgyűjtés - Magyarázatot vár Merkeltől a német ellenzék a hírszerzés körüli ügyekről

Angela Merkel kancellárnak személyesen kell magyarázattal szolgálnia a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) körüli megfigyelési ügyekkel kapcsolatban - hangoztatták hétfőn a német parlamenti ellenzéki pártok képviselői azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a BND kémtevékenységet folytat Törökország ellen és lehallgatta Hillary Clinton volt, illetve John Kerry jelenlegi amerikai külügyminisztert.

mkA kancellárnak sürgősen nyilatkoznia kell arról, hogy a kormány tudott-e a BND akcióiról - emelte ki Katrin Göring-Eckardt, a Zöldek parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője a Passauer Neue Presse című lapnak adott interjúban.

Gregor Gysi, a Baloldal frakcióvezetője ugyancsak a passaui lapnak nyilatkozva hozzátette: a BND módszeresen arra törekszik, hogy kivonja magát a törvényhozási felügyelet alól, ezért a sajtó leleplezései nyomán napirendre kell venni a titkosszolgálatok ellenőrzésének mélyreható reformját. Hasonlóan vélekedett a Handelsblattnak nyilatkozva Jan Korte, a Baloldal frakcióvezető-helyettese is, aki szerint úgy tűnik, hogy a BND "állam az államban", és szervezet körüli ügyek súlyos felügyeleti hiányosságokra utalnak.

A Zöldek képviselőcsoportjának helyettes vezetője, Konstantin von Notz szerint "a szaván kell fogni Merkelt", hiszen a kancellár az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos németországi adatgyűjtő tevékenységének lelepleződése után mindig azt mondta, hogy barátok között elfogadhatatlan az egymás elleni kémkedés, most pedig éppen a német hírszerzésről derült ki, hogy az amerikai kormány ellen dolgozott.

"Az új leleplezések igazolják a gyanúnkat, hogy a német szolgálatok aktívan részt vettek ebben az alkotmánysértő játékban" - mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve, hogy Angela Merkelnek meg kell mondania, tudott-e a sajtóban tárgyalt ügyekről.

Pénteken a Süddeutsche Zeitung című lap és az NDR,valamint a WDR regionális közszolgálati műsorszóró társaság arról számolt be, hogy a BND legalább egy alkalommal lehallgatta Hillary Clinton volt amerikai külügyminisztert, és a feladatait rögzítő dokumentumban megfigyelési célpontként szerepel egy NATO-tagország.

Szombaton a Der Spiegel című hetilap az online kiadásában arról írt, hogy Törökországról van szó, és a hírszerzés nemcsak Hillary Clintont, hanem John Kerry jelenlegi amerikai külügyminisztert is lehallgatta.
Ugyanakkor a BND az amerikai külügyi vezetők egy-egy telefonbeszélgetését nem szándékosan és nem a washingtoni vezetést célzó adatgyűjtő munka részeként rögzítette - áll a beszámolókban.

A kormány hivatalosan még nem foglalt állást az ügyben. Azt azonban kormányforrások a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak nyilatkozva elismerték, hogy Törökország a hírszerző szolgálat főbb célpontjai közé tartozik.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com