Titkos adatgyűjtés - Snowden állítólag hazatérne

Edward Snowden fontolgatja, hogy bizonyos feltételek mellett visszatérjen az Egyesült Államokba - mondta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikus németországi ügyvédje a Der Spiegelnek.

Edward Snowden1Wolfgang Kaleck a német hetilap vasárnapi számában közölt interjúban elmondta, hogy zajlanak tárgyalások Snowden esetleges hazatéréséről.

"Mindenki, akinek köze van az ügyhöz, tudatában van annak, hogy a legésszerűbb egy, az amerikai hatóságokkal egyetértésben születő megoldás lenne" - emelte ki Snowden jogi képviselője, hozzátéve, hogy "Amerika nem felejt", és bármikor lecsaphat. "Ha nem most, akkor 5 év múlva, és ha nem 5 év múlva, akkor 10 vagy 20 év múlva", ezért "legalábbis középtávon" megpróbálnak "Edward Snowden számára elfogadható megoldást" találni.

A megoldás fontos része, hogy Snowdent ne kezeljék "veszélyes árulóként", hanem rehabilitálják és "méltassák átfogóan" a tevékenységét - fejtette ki az ügyvéd. Hnagsúlyozta, hogy védence nem tanúsított önző magatartást, nem okozott kárt, ennek alapján pedig "egy demokratikus amerikai kormányzattól remélhető, hogy segíteni fogja a hazatérését".

Az egyeztetésekről további részleteket nem közölt, de azt elmondta, hogy maga Snowden nem vesz részt azokon.
Az informatikus közeli jövőjéről azt mondta, hogy az orosz hatóságok várhatóan meghosszabbítják a július végén lejáró oroszországi tartózkodási engedélyét.

Edward Snowden 2013 közepén szivárogtatott ki szigorúan titkos dokumentumokat az NSA-től. Ezért hazájában, az Egyesült Államokban bíróság elé akarják állítani. Azzal vádolják, hogy kémkedett, eltulajdonított kormányzati tulajdont és szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel. Az informatikus augusztusban egy évre menedékjogot kapott Oroszországban.

Ugyanakkor a Snowden által kirobbantott botrány vezetett ahhoz is, hogy az amerikai képviselőház csütörtökön elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az amerikai telefonhívások esetében véget vet az NSA úgynevezett metaadatgyűjtési gyakorlatának. Az ügyet hamarosan a szenátus is napirendre tűzi.

Edward Snowden egyébként első ízben adott interjút egy amerikai tévécsatornának, az NBC-nek, amelynek riportere Moszkvába utazott, hogy megszólaltatassa az informatikust. Az interjút az NBC jövő szerdán fogja leadni.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com