Nemzetközi vizsgálat: négy gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot

Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben - közölte az ügyben eljáró, holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdán.A tájékoztatás szerint a gyilkossággal gyanúsított orosz Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, valamint az ukrán Leonyid Harcsenko ellen jövő márciusban indul per Hollandiában. Mint közölték, a gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt.

    
A nyomozócsoport közölte, hogy Girkin az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese, 2014 nyarán a szakadár "Donyecki Népköztársaság" (DNR) "védelmi minisztereként" szolgált. Dubinszkij a DNR katonai hírszerző ügynökségének vezetője volt, míg Pulatov az ügynökség egyik alosztályát irányította. Az ukrán Harcsenko pedig a katonai hírszerző ügynökség felderítő osztagának vezetője volt.
   

Mint elmondták, felkérik az orosz kormányt, hogy járuljon hozzá a jelenleg területén tartózkodó gyanúsítottak kihallgatásához. Elképzelhető azonban, hogy Moszkva nem adja ki azokat, ezért a tárgyalás várhatóan nélkülük zajlik majd - tették hozzá. A Malaysia Airlines Boeing típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép a levegőben darabokra tört, majd lezuhant, a fedélzeten lévő mind a 298 ember meghalt, köztük 196 holland állampolgár.
    

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában "fontos mérföldkőnek" nevezte a nyomozócsoport bejelentését, amely hozzájárul "a teljes igazság felderítésére irányuló erőfeszítések, és az igazságszolgáltatás biztosításának sikeréhez. Kijelentette, teljes mértékben bízik a vizsgálat és a holland jogrendszer függetlenségében és szakszerűségében. A nyomozócsoporttal minden országnak együtt kell működnie az igazság, az igazságosság és az elszámoltathatóság érdekében - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com