Netanjahu Irán szíriai katonai jelenléte ellen készül állást foglalni a Putyinnal folytatandó moszkvai tárgyalásain

Netanjahu a vasárnapi kormányülés kezdetén Jeruzsálemben bejelentette, hogy csütörtöki moszkvai tárgyalásainak középpontjában a szíriai polgárháború fog állni, fel fog lépni Vlagyimir Putyin orosz elnöknél Irán állandó szíriai szárazföldi és tengeri katonai jelenléte ellen.

"Remélem valamiféle egyetértésre jutunk, hogy ezzel csökkentsük az erőink közötti súrlódás lehetőségét, ahogy ezt eddig is sikerrel megtettük"- mondta Netanjahu.



"Az irániak a Golán-fennsíkon is frontot akarnak nyitni velünk szemben" - tette hozzá az izraeli kormányfő, aki szerint Teherán katonai jelenlétének bebetonozására próbálja felhasználni a szíriai politikai rendezési kísérleteket. Oroszország 2015 óta avatkozott be katonai erőivel a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúba, és együttműködik az iráni csapatokkal Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán.

Izrael tavaly több alkalommal egyeztetett Moszkvával a Szíriában folytatott katonai hadműveletekről, és az orosz hadijelenlét mellett is több alkalommal szíriai légicsapásokkal akadályozta meg az iráni fegyverek eljuttatását a Hezbollahhoz, a Teherán támogatta libanoni síita szervezethez.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com