Nicolae Ciuca volt miniszterelnököt a román szenátus elnökévé választották

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Nicolae Ciuca volt miniszterelnököt, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét választották kedden a kétkamarás román parlament szenátusának elnökévé.Ciuca, aki 2021 novemberétől vezette a bukaresti kormányt a PNL, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció támogatásával, hétfőn mondott le miniszterelnöki tisztségéről, hogy a koalíciós megállapodás értelmében a választásokig hátra lévő másfél évre átadja helyét Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnöknek.
    

Ciuca 88 szavazattal, 16 ellenében, a nagykoalíció szenátorainak támogatásával vált a szenátus elnökévé. A tisztség betöltőjét az "állam második embereként" emlegetik Romániában, mivel a köztársasági elnök felfüggesztése vagy akadályoztatása esetén ő veszi át az államfői teendőket. A politikai befolyás - a források elosztása és a "láthatóság" - szempontjából azonban a házelnöki tisztségben a PNL elnökének jóval kisebb hatalma lesz, mint amellyel a kormányfői poszton rendelkezett.


A bukaresti média szerint azonban Ciuca inkább a nagyobb presztízst, de kevesebb politikai eszközt biztosító házelnöki tisztséget választotta, mintsem miniszterelnök-helyettesként "beosztottja" legyen koalíciós partnerének. Ciuca elődje a kormányfői tisztségben a PNL élén, Florin Citu is hasonló pályát futott be. A továbbra is a PNL-ben politizáló, de rendszeresen "különvéleményt" hangoztató Citu csaknem egy éve, tavaly június 29-én mondott le a házelnöki tisztségről. Azóta Alina Gorghiu liberális szenátor töltötte be az ideiglenes szenátusi elnöki tisztséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com