Nyereségesek és óvatosan optimisták az amerikai vállalatok Kínában

A mérsékelt gazdasági növekedés mellett óvatos optimizmus, emelkedő költségek és tartós piaci korlátok jellemzik a kínai piacot - állapította meg az Amerikai-Kínai Üzleti Tanács (USCBC) friss elemző tanulmányában.

A szervezet tagvállalatai hosszú ideje folytatnak üzleti tevékenységet Kínában, 57 százalékuk több mint 20 éve van jelen, míg több mint 20 százalékuk 11-20 év közötti időt töltött már el Kínában.

Sanghaj

A dokumentum készítői megállapították, hogy az idén a korábbinál kevesebb vállalat nyereségszintje magasabb a maga globális átlagáénál és kevesebben voltak azok is, amelyek kétszámjegyű bevétel növekedést könyvelhettek el. A vállalatok 61 százalékának volt a globális várakozással egyenlő, vagy annál magasabb a nyeresége. Tavaly ez az arány 75 százalék volt.

Mindazonáltal a felmérésben résztvevő vállalatvezetőknek több mint a 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kínai működése nyereséges, ami a USCBC-tanulmányok történelmében az eddigi legmagasabb arány.

Megfigyelhető, hogy a cégek növekvő számban sorolják Kínát piaci prioritásaik közé, miközben a kevesebben biztosak abban, hogy számukra ez lenne az első számú célország. A válaszadóknak mindössze a fele tervezi befektetéseinek bővítését, szemben a tavalyi 67 százalékkal.

A vállatok 70 százaléka jelezte viszont, hogy a munkabérek 5-10 százalék közötti megemelésére készül, míg 19 százalék 5 százaléknál kevesebbet szán erre. A 2012. évhez képest mindkét csoportban többen vannak. Mindemellett a cégek többsége létszámot is kíván emelni 2014-ben, csupán 8 százalékuk tervezi, hogy csökkenti dolgozóinak számát.

A kutatók tapasztalata szerint a verseny egyre élesebb Kínában, a legtöbb multinacionális vállalat, egyre több külföldi, valamint hazai állami és magáncéggel kénytelen a piacon osztozni. Ezzel egy időben a külföldiek aggodalmukat fejezték ki a növekvő kiadások, elsősorban a meghatározó foglalkoztatási költségek miatt, továbbá azért, mert véleményük szerint a hazai cégek pozitív megkülönböztetésüknek köszönhetően egy sor területen előnyösebb helyzetet élveznek. Kifejezték: az elmúlt idők külföldieket terhelő problémái továbbra is megoldatlanok.

Az engedélyeztetésekkel országos, tartományi és alacsonyabb helyi szinteken egyaránt gond van, s a helyzet az üzleti élet szinte minden területére jellemző. A befektetési korlátok, a piacra kerülés akadályai az amerikai vállalatoknak továbbra is az egyik legnagyobb aggodalma.

Annak az amerikai mintának a követését szeretnék elérni, amely szerint, ha egy külföldi vállalat az Egyesült Államokban befektet, vegyesvállalati formában működik, az az amerikai törvények és rendelkezések többsége szerint a helyi vállatokkal azonos elbírálásban részesül.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com