Görög adósság - A tárgyalások folytatását sürgeti az olasz kormány

Az Európai Unió és Athén közötti tárgyalások folytatását sürgették hétfőn a kormány tagjai Olaszországban, miközben az ellenzék a görög népszavazásnak a szigorú európai pénzpolitikával szembehelyezkedő eredményét ünnepelte.

Matteo Renzi miniszterelnök sajtónyilatkozataiban küszöbönállónak nevezte az EU és Athén közötti megállapodást. Elégtelennek mondta ugyanakkor a Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár közötti kétszereplős találkozót, hangsúlyozva, hogy most az összes európai vezető és európai intézmény részvételére szükség van.

görög adósság

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter szerint minden félnek érdeke, hogy Görögországgal közvetítés induljon. "Nem lesz könnyű, mivel az európai államok egy része ellenzi ezt, azt gondolva, hogy egy lakóközösségben élünk, és aki nem tartja tiszteletben a szabályokat, az el is mehet. Most azonban a politikát kell a szabályok elé helyeznünk" - hangoztatta az olasz diplomácia vezetője.

Sandro Gozi, az uniós ügyekért felelős államtitkár szerint minél előbb újra kell indítani a párbeszédet Athénnal. Kijelentette, hogy eddig süketek közötti tárgyalás folyt, mostantól a feleknek meg kell tanulniuk meghallgatni egymást.

Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke szerint "el kell kezdeni egy másik Európáról vitázni, mielőtt a göröghöz hasonló ezer ugyanilyen eset történne". Úgy fogalmazott, hogy a görög referendum évek óta tartó politikai feszültség eredménye, hibákkal minden fél részéről. "Ez az európai eszme nem olyan, amilyet mi akartunk, mivel nem törekszik közös megoldásra és szolidaritásra" - mondta Prodi. Hozzátette: Európa az eddigi legszebb politikai megvalósítása a békének és a fejlődésnek, de "félig sült kenyér lett belőle".

Renato Brunetta, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) jobbközép ellenzéki párt képviselőházi frakcióvezetője úgy vélte, hogy a görög népszavazással semmi nem marad úgy Európában, ahogyan eddig volt. Az EU-nak meg kell változnia, a népek, a demokratikusság Európájának kell lennie, és nem a bürokrácia, nem a németek Európájának - fogalmazott.

Beppe Grillo, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére hétfői blogjában The Day Afternek nevezte el a görög népszavazás másnapját. Azt írta, hogy a görögök bölcsen döntöttek, megmutatták, mit éreznek az európai népek az EU merev pénzügyi politikával szemben. Grillo szerint azonban a görög referendum csak egy csata megnyerését jelentette, az Európa-ellenes háború folytatódik.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com