Olasz külügyminiszter: Oroszországot be kell vonni a terrorizmus elleni koalícióba

Az olasz kormány azon dolgozik, hogy Oroszország is tagja legyen a terrorizmussal és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel szembeni nemzetközi koalíciónak - mondta Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter csütörtökön az olasz képviselőházban.

Paolo Gentiloni kijelentette, a közös ellenséget jelenleg a terrorizmus és az IÁ jelenti. Az olasz diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Oroszország jelenléte Szíriában kezdettől fogva "nagy lehetőségnek" számít. Hozzátette: az olasz kormány "úttörőként azon dolgozik, hogy Oroszországot bevonja" a terrorizmus ellenes nemzetközi koalícióba.

russia-in-syria-huge-bear-isis-cia-rebels-hiding-under-a-rock

Úgy fogalmazott, Róma álláspontja mindig is az volt, hogy a Moszkvával fenntartott diplomáciai csatornát nyitva kell tartani, és el kell kerülni a kapcsolatok a teljes megszakítását.

Elismerte ugyanakkor, hogy a Moszkva és Ankara közötti "súlyos incidens" (a török légierő kedden lelőtt egy Szu-24-es orosz harci gépet a szíriai határnál, Ankara szerint török légtérben, Moszkva szerint Szíria felett) megnehezítette a helyzetet.

Paolo Gentiloni szerint ugyanennyire elengedhetetlen, hogy Törökország és Szaúd-Arábia is tagja legyen és tagja is maradjon az IÁ-val szembeni koalíciónak. "Az Iszlám Állam elleni koalíciónak a lehető legszélesebbnek kell lennie (...) Nem könnyű olyan országokat összefogni, mint Oroszország, Törökország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia, de ez az egyetlen rendelkezésünkre álló megoldás" - fogalmazott.

Megjegyezte, a koalíció nem "homogén", ez azonban nem azt jelenti, hogy például Olaszország nem foglalhat állást a kurdok jogainak védelmében, akik az első vonalban harcolnak az IÁ-val, és akiknek képzésében az olasz fegyveres erők is részt vesznek.

Az Iszlám Állam jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Szíriában és Irakban.

Az olasz külügyminiszter az ellenzéki pártok kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Olaszország tiszteletben tartja és soha nem sértette meg a 2011-ben Szíriára és Líbiára kivetett nemzetközi fegyverembargót.

Ami a Szaúd-Arábiába tartó olasz fegyverexportot illeti, Paolo Gentiloni közölte, hogy tavaly Olaszország 3 millió euró értékben adott el fegyvereket Rijádnak, miközben Németország 260 millióért, Franciaország 36 millióért, Románia 28, Nagy Britannia pedig 12 millióért.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com