Olasz lap: Olaszország megfékezte, de nem állította le a partjaira érkező migrációt

A lap a római belügyminisztérium friss adatait közölte, melyek szerint 2017-ben 119 369 migráns érkezett Olaszországba, majdnem kivétel nélkül a déli partokra. Ez 34,2 százalékkal kevesebb 2016-hoz képest, amikor több mint 181 ezer bevándorló érkezett az országba.

Az újság az olasz kormány és a líbiai nemzeti egységkormány között tavaly nyáron megkötött megállapodásnak tulajdonítja a migrációs hullám megfékezését. A megállapodás értelmében ugyanis a líbiai fél megszigorította tengeri határainak, valamint felségvizeinek ellenőrzését. A líbiai városok egy jelentős olasz befektetési csomagért cserébe elkötelezték magukat az embercsempészettel szembeni fellépésre. Ezzel egy időben a római kormány úgynevezett magatartási kódexszel szabályozta a földközi-tengeri mentést végző nem kormányzati szervezetek (NGO) munkáját. A lépések következtében augusztustól az Afrikából Olaszországba tartó migráció üteme lelassult, az év utolsó öt hónapjában összesen kevesebb mint húszezren érkeztek.



Az adatok szerint az olaszországi befogadóközpontokban több mint 183 ezren vannak, köztük menekültek és menedékkérők, akiknek ügyében még folyamatban van az eljárás. Közülük a legtöbbet, 26 ezret az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban helyeztek el, 16-16 ezret Lazio és Campania tartományban. Idén januárban már 841 migráns érkezett, ebből több mint ötszázan Líbiából és egy kétszáz fős csoport Törökországból. 2015 óta 11 ezer menekültet helyeztek át Olaszországból más EU-tagállamokba a tervezett mintegy negyvenezerből. A legtöbbet, ötezer menekültet Németország fogadta be. A Corriere úgy vélte, hogy az új német kormány megalakulása újraindíthatja az utóbbi időben lassan haladó áthelyezéseket.

Az újság azonban kiemeli, hogy a relokáció a korábbiakkal ellentétben önkéntes alapon történik majd, ezért a Corriere della Sera szerint Olaszországnak nem szabad nagy számú áthelyezést várnia. Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, az ellenzéki jobbközép Hajrá Olaszország (FI) vezetője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Olaszországban mintegy 500 ezer illegális bevándorló is tartózkodik.

MTI

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com