ollandia vizsgálatot indít a területén működő állítólagos kínai kormányzati hivatalok ügyében

A holland külügyminisztérium vizsgálatot kezdeményezett az ország területén működtetett, állítólagos kínai kormányzati hivatalok, azaz - feltételezések szerint - a kínai rendőrség engedély nélkül létrehozott két irodája tevékenységének felderítésére - közölte a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerdán.A holland külügyminisztérium információira hivatkozva a hírportál közölte: a Fucsien és Csöcsiang kínai tartomány által működtetett irodákat hivatalosan az országban letelepedett vagy vendégmunkásként ide érkező kínaiak támogatására, adminisztratív feladatok, például vezetői engedélyek megújításával kapcsolatos ügyintézések lebonyolítására hozták létre.
    

Feltételezések szerint azonban az irodákat a kínai rendőrség működteti, és "teljesen illegális célt szolgálnak". A 2018-ban létrehozott irodákat a "máskéntgondolkodók" nyomon követésére használhatják, illetve arra, hogy nyomást gyakoroljanak a pekingi rendszerrel kritikus kínai állampolgárokra - írták. A holland külügyminisztérium közlése szerint az irodák illegálisan működnek. "Megvizsgáljuk, hogy az irodák pontosan mivel foglalkoznak, és megtesszük a megfelelő lépéseket" - írták, majd hozzátették: az olyan kérdésekkel, mint a vezetői engedélyek, a konzulátusoknak kell foglalkozniuk a Hollandia és Kína által egyaránt aláírt Bécsi Egyezményben foglaltaknak megfelelően.
    

A beszámoló szerint a két, rotterdami, illetve amszterdami székhelyű "tengerentúli rendőrőrsöket" először a madridi székhelyű Safeguard Defenders nevű civil egyesületet azonosította és számolt be róluk egy szeptemberi jelentésében. Az egyik irodát egy volt kínai rendőrtiszt, a másikat a kínai fegyveres erők egyik leszerelt tagja vezeti - írták. Kína hollandiai nagykövetsége a holland hírportál megkeresésére közölte: nem tud Hollandia területén kínai rendőrőrsök működéséről - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com