Az ukrán parlament alelnöke szerint az EU "arcátlanul" fékezi Ukrajna vízummentességét

Az államfőt támogató párt politikusa szerdán Facebook-oldalán írt bejegyzésében emlékeztetett: három évvel ezelőtt Viktor Janukovics, a Majdan-tüntetések nyomán leváltott ukrán elnök elnöksége idején még az Európai Unió minden kockázatot vállalt volna azért, hogy Ukrajna aláírja vele a szabadkereskedelmi megállapodást is tartalmazó társulási szerződést, és ily módon kikerüljön az orosz érdekszférából.

"Az unió igyekezett mindenáron meggyőzni Janukovicsot a megállapodás aláírásáról. Tette ezt annak ellenére, hogy akkor Ukrajnában politikai okokból börtönöztek be embereket, brezsnyevi pangás, megakorrupció jellemezte Ukrajnát, semmiféle reformok nem zajlottak, a hatalom eközben nyomást gyakorolt a sajtóra és az ellenzékre" - mutatott rá Herascsenko. Szavai szerint akkor az EU-t egy dolog rémisztette, hogy elveszíti Ukrajnát, és Oroszország tovább terjeszkedik a posztszovjet térségben. Az alelnök hangsúlyozta: mostanra több ezer halálos áldozatot követelt Ukrajnától az, hogy Európa "előretolt állása legyen a totalitárius orosz rezsim" nyugati terjeszkedésének megfékezésében, s az ukránok nap mint nap bizonyítják elkötelezettségüket az európai értékek iránt. Kijev több ízben sürgette az EU-t, hogy mihamarabb biztosítsa a vízummentességet polgárai számára. November közepén az ukrán parlament határozatban szólította fel az Európai Unió tagállamait, hogy még az év végéig adják meg a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna állampolgárai számára.



Az Ukrajnával kötött társulási megállapodást Hollandia eddig nem ratifikálta, ugyanis a kérdést népszavazásra bocsátották, és nem kapta meg a lakosság támogatását. Az EU a 2013. november 28-29-i vilniusi keleti partnerségi csúcsértekezleten készült aláírni Janukoviccsal a társulási szerződést. Pár nappal előtte, november 21-én az akkori ukrán kormányfő, Mikola Azarov azonban váratlanul bejelentette, hogy a Kijev leállítja a társulási megállapodás aláírása érdekében folytatott felkészülési folyamatot, és Ukrajna egyelőre nem köti meg a szerződést az unióval.

Ez indította el a tüntetéseket Kijevben, amelyek végül oda vezettek, hogy a parlament 2014. február 22-én leváltotta Janukovicsot, a menesztett elnök pedig Oroszországba menekült. A tüntetések számos halálos áldozatot követeltek. Oroszország később bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, Kelet-Ukrajnában pedig máig rendezetlen fegyveres konfliktus robbant ki az ukrán kormányerők és oroszbarát szakadárok között.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com