Ukrán válság - Putyin: Oroszország tartja magát a megállapodásokhoz

Oroszországnak szándékában áll, hogy tartsa magát az ukrajnai válság megoldását célzó megállapodásokhoz - jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön, a Független Államok Közössége négy tagállamának államfőivel tartott moszkvai informális találkozón.

putyinAz orosz államfő azt is hangoztatta a rendezvényen, hogy szerinte az ukrán válsághoz a felelőtlen politizálás vezetett.

Putyin az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökével lezajlott szerdai megbeszéléséről is tájékoztatta kollégáit, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Szerzs Szargszján örmény, Almazbek Atambajev kirgiz, valamint Emomalii Rahmon tádzsik elnököt.

Az orosz elnök Didier Burkhalterrel lezajlott tárgyalása után szerdán felszólította a kelet-ukrajnai oroszbarát erőket, hogy halasszák el a régióban a függetlenségi népszavazást. A svájci külügyminiszter pedig bejelentette, hogy az EBESZ hamarosan négy fő pontból álló rendezési menetrendet javasol az április 17-én Genfben született megállapodást aláíró Ukrajnának, Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak.

Putyin közölte csütörtökön, hogy Moszkva ezeknek a megállapodásoknak a keretében kíván cselekedni. Azt mondta, hogy a EBESZ ukrajnai rendezést szolgáló törekvéseinek erősítésére konkrét lépéseket jelöltek ki. Ezek közül a jelenlegi kijevi hatalom és a délkelet-ukrajnai régiók képviselőinek közvetlen párbeszédét emelte ki.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő a moszkvai találkozón kijelentette, hogy a Független Államok Közössége (FÁK) tagországainak és a szintén szovjet utódállamokat tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete tagjainak nincs más választása, mint együtt maradni és megvédeni függetlenségüket, máskülönben Ukrajna sorsára juthatnak.

A FÁK-tagországainak vezetői a moszkvai megbeszélés előtt az orosz védelmi minisztérium irányító központjában megtekintették az orosz hadsereg hadászati támadó és védelmi erőinek gyakorlatát, amelynek során felbocsátottak egy Topol típusú (NATO-jelzése: SS-25 Sickle), atomtöltettel felszerelhető interkontinentális ballisztikus rakétát is a pleszecki űrrepülőtérről.

A hadgyakorlat keretében két, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát is kilőttek az orosz Északi-tengeri és a Csendes-óceáni Flotta egységei. Az orosz légi-és űrvédelmi erők pedig egy "súlyos nukleáris rakétatámadást" hárítottak el az imitált feladatnak megfelelően.

A gyakorlat Vlagyimir Putyin államfő, a hadsereg főparancsnoka és Szergej Sojgu védelmi miniszter vezetése alatt zajlott. A tárcavezető kijelentette, hogy az Oroszország biztonságával szembeni "modern kihívások és veszélyek miatt fontos, hogy a hadsereg és a haditengerészet készenlétben legyen, valamint minden körülmények között gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni".

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com