Ukrán válság - Visszavonják az orosz csapatokat a Rosztovi területről

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről - jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap.

putyinElőzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat - tájékoztatott Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

A newsru.com hírportál tudósítása szerint a védelmi tárca vezetője azt követően jelentett Putyinnak, hogy az elnök az orosz nemzetbiztonsági tanács állandó tagjaival tanácskozott. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 ezer 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére.

Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. Az orosz védelmi miniszter nem közölte a műveletben részt vevők számát, csupán annyit, hogy a csapatok "kijelölt feladatot hajtanak végre", s a légierő gépei az államhatár közelében végeznek repülést.

A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből.

A csapatok a Rosztovi, Belgorodi és Brjanszki területeken hivatalos közlés szerint előre eltervezett hadgyakorlaton vettek részt.

A NATO csak május végén erősítette meg, hogy a 40 ezer fős orosz katonaság legalább egy részét a hátországba vezényelték. Mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.

Borisz Nyemcov vezető orosz ellenzéki politikus, volt miniszterelnök-helyettes az orosz csapatok visszavonásának hírére a Facebook internetes közösségi oldalon azt írta, hogy szerinte ezzel a Kremlben pontot tettek az úgynevezett Új-Oroszország létrehozataláról szóló elképzelésre. Az Ukrajna délkeleti részén önhatalmúlag kikiáltott szerveződést az oroszbarát szeparatisták a szakadár "donyecki és luhanszki népköztársaságból" alakították meg.

Az ukrán válság megoldását célozza, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő a tervek szerint a jövő hét második felében Milánóban találkozik Petro Porosenko ukrán elnökkel. Azt megelőzően, jövő kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Párizsban tárgyal amerikai kollégájával, John Kerryvel.

MTI

Hozzászólások

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Szívmelengető dolog történt a nénivel, aki 15 éve járt olvasni egy üzletbe

Az idős néninek nem volt pénze könyvet venni, azonban olvasni nagyon szeretett.

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

Kóbor cicával mosta le az autóját a lelketlen orosz férfi – videó

A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Életre kelt játékbabának néz ki a világ legszebb kislánya

Az orosz kislány már most sikeres gyerekmodell és több százezer követője van.

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Saját kezével festette fel a zebrát az útra a hős orosz néni

Az orosz asszony megunta, hogy nem tud átkelni az úton, ezért megoldotta a kérdést.

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

10 éves vlogger kislány sírós üzenetén milliók hatódtak meg

A kis Alina sírva kérte számon feliratkozóit, hogy miért nem mentek el a találkozóra.

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

Drámai képek: látogatók mentették meg a gondozónőt a tigristől

A kalinyingrádi állatkertben egy szibériai tigris markába került a fiatal gondozónő.

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Türkmén elnök kiskutya fogásán háborog a fél internet - videó

Az elnök úgy fogta az ajándékba adott ebet, mintha valami veszélyes szállítmány lenne.

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Lerendezte az orosz apa a gyerekét bántó két srácot a játszótéren – videó

Az orosz férfi azért támadt a két gyerekre, mert állítólag zaklatták a fiát.

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Hihetetlen ajándékot adott barátnője szülinapjára az orosz férfi – videó

Az oroszok mindig is találékonyak voltak, ha meg kellett lepni valamivel szerelmüket.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

http://ujhazak.com