Országos takarítási nap bevezetését kezdeményezte Romániában az RMDSZ

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Országos takarítási nappá nyilvánítaná Romániában minden év szeptember harmadik szombatját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - erről kedden terjesztett törvénykezdeményezést a parlament elé Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, volt környezetvédelmi miniszter.Az RMDSZ közleménye szerint a kezdeményezésnek több mint egy évtizedes hagyománya van világszerte, Romániában pedig a Let's do It Romania! Egyesületnek eddig több mint kétmillió embert sikerült bevonnia évente tartott takarítási akcióiba.


Tánczos Barna az egyesület önkéntesei által a bukaresti Opera Parkban rendezett újabb takarítási akció keretében mutatta be a sajtónak a törvénykezdeményezést, amely egyebek mellett lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy közpénzekből támogassák az országos takarítási napon rendezett nagyszabású közösségi akciókat, és elszámolják azok költségeit.
    

Az RMDSZ szenátora szerint a törvénybe iktatás egy jelzés, hogy a hatóságok sem maradhatnak tétlenül, nagyobb szerepet kell vállalniuk a lakosság tájékoztatásában és a környezettudatos állampolgárok nevelésében. Az RMDSZ közleménye szerint a Hargita megyei szenátor környezetvédelmi miniszterként is prioritásként kezelte a tudatosítást és mentalitásválást: mandátuma alatt olyan országos programokat indított el, mint az iskolákban bevezetett Zöld Hét, a Zöld Péntek Mozgalom, a Tiszta Romániát és Románia Újrahasznosít tudatosító kampányok.
    

"Ellenzékből is ezt a szemléletet visszük tovább, és erre is gondolunk, amikor azt mondjuk, változást akarunk Brüsszelben. Ne a betarthatatlan korlátozások, büntetések és a gazdákat sújtó bürokratikus követelmények jelentsék a környezetvédelmet, hanem olyan programok, amelyekkel támogatjuk és segítjük a zöld átállást. Ezt kell képviselnünk, ezért kell továbbra is, hogy erős hangunk legyen itthon és az unióban is" - idézte a június 9-i önkormányzati és EP-választásokra utaló volt minisztert az RMDSZ közleménye.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com