Ötszörösére nőtt Szlovéniában a beadott menedékkérelmek száma

Decemberben 314 újabb menedékkérelmet is benyújtottak, a kérelmezők többsége közel-keleti országokból érkezett.

A menedékkérelmek elbírálási ideje 2016-ban 110 nap volt átlagosan. A ljubljanai belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2016 első tizenegy hónapjában 976 határsértőt vettek nyilvántartásba, kétszer annyit, mint a múlt év azonos időszakában.





Korábban Szlovénián főleg csak áthaladni akartak az észak és nyugat felé tartó menedékkérők, de márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat előttük, és azóta Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni. A rendőrség hivatalos adatai szerint a kétmilliós Szlovéniában tavaly október óta félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba, akiknek csak egy töredéke kért menedékjogot az országban.

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter nemrég kijelentette: Szlovéniának mindent meg kell tennie, hogy a tavalyi évhez hasonló, kezelhetetlen migrációs hullám ne ismétlődhessen meg. Hozzátette: azzal is tisztában kell lenni, hogy Ausztria le fogja zárni határait, ha nem sikerül feltartóztatni az ellenőrizetlen áradatot, ezért Szlovéniának is megelőző intézkedéseket kell bevezetnie.

A tárcavezető a szlovén hírügynökségnek (STA) csütörtökön adott interjújában arról beszélt: nincs tudomásuk arról, hogy nem indulna újabb migránsáradat Nyugat-Európa felé, mint azt Borut Pahor államfő feltételezi, aki szerint le kellene bontani a horvát-szlovén határra telepített drótkerítést. Ezért az egyelőre a helyén marad - jelentette ki Györkös Znidar.

Szlovénia eddig 187 kilométer technikai akadályt épített Horvátországgal közös határán. Ebből 27 kilométeren fém kerítést, míg a fennmaradt szakaszon szögesdrótot telepített. A belügyminisztérium adatai szerint Szlovénia a határon feltartóztatott emberek több mint 80 százalékát visszaküldte a szomszédos országokba. A szlovén kormány adatai szerint a menekültek és migránsok ellátására és szállítására eddig 50 millió eurót fordított az állam, az Európai Unió pedig 9,4 millió euróval támogatta Ljubljanát ebben.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com