Párizsi vérengzés - A Charlie Hebdo legfrissebb száma 13 millió eurós bevételt és 80 ezer új előfizetőt hozott

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapnak a 12 áldozattal járó merénylet után megjelent első számából 13 millió eurós bevételhez és 80 ezer új előfizetőhöz jutott a szerkesztőség - írta csütörtökön a Le Parisien című francia napilap.

chA Libération című napilap pedig úgy tudja, hogy a bevételen kívül a Charlie Hebdo 1,7 millió euró összegű adományt kapott francia lapoktól és sajtószervezetektől, 100 ezer eurónyi felajánlás érkezett külföldről a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezeten keresztül és 150 ezer euró spontán felajánlásokból.

 

Mindennek egy részét a január eleji párizsi terrortámadások 17 áldozatának hozzátartozói kapják, és a szerkesztőség egy alapítványt is létrehozott, amelyből szatirikus hetilapokat fognak támogatni a világ minden táján.

A csütörtökön jelentős rendőri biztosítással kezdődött angouleme-i nemzetközi képregényfesztivál díszvendégei is a Charlie Hebdo túlélői. Ennek kapcsán több francia lap is összeállítást közölt arról, hogyan szerveződik újjá az újság három héttel azután, hogy a szerkesztőség elleni merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat.

A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében.

A lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál.
Az eddig 10 ezer előfizetővel rendelkező lapra a merénylet óta további 80 ezren fizettek elő.

"Azt biztos, hogy ez jobban láthatóvá teszi a lapot. Minden eszköze megvan a folytatáshoz. Most újjá kell szervezni a szerkesztőséget. Fel kell dolgozni a traumát, és azt, hogy a merénylet után három nap alatt összehozták az újságot. Sírva rajzoltak. Egy ilyen dolgot senki nem úszhat meg ép lélekkel. Ők is mindenekelőtt emberek, s csak utána újságírók meg karikaturisták" - mondta Christophe Thévenet, a lap ügyvédje a Libérationnak.

Egyelőre az sem egyértelmű, mi lesz a lap tőkéjével. Charb, a megölt lapigazgató negyven százalékos tulajdonosa volt az újságnak. Ugyanekkora részesedéssel rendelkezik a merényletet túlélő Riss karikaturista, aki várhatóan átveszi a lap irányítását. Rajtuk kívül Eric Portheault gazdasági igazgatónak van még részesedése, valamint a támadásban megölt Cabunak és Bernard Marisnak.

A szerkesztőség a támadást követően a Libération székházába költözött be, de a lap szerint nem lehet tudni, meddig maradnak ott, s az újabb lapszámon kikkel fognak együtt dolgozni.

"Az elmúlt napokban nem nagyon jártak be, csak néhányan, akik a napi ügyeket intézik és átnézik a postát. De szerdán már tartottak szerkesztőségi ülést. Semmi nem szivárgott ki ... Az első napok médiakitettsége után a Charlie Hebdo szerkesztősége a diszkréció mellett döntött: fáradtak, gyászolnak, tele vannak sérülésekkel, bizonytalanságokkal. A szatirikus lap vezetősége mindenesetre ugyanazt az üzenetet ismételgeti: egyetlen dolog biztos, a Charlie Hebdo folytatódni fog" - írta a Libération, amely szerint csak február közepén várható újabb lapszám. A Le Parisien szerint február 11-én fog megjelenni a következő újság.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com