Peking továbbra is kiáll az iráni atomalku fenntartása mellett
A közleményben Zaríftól azt a gondolatot idézik, miszerint a nemzetközi színtéren az utóbbi időben egyre nagyobb teret kap a nemzetközi jog semmibe vételének gyakorlata, mely veszélyezteti a nemzetközi biztonságot és békét. Irán kész arra - hangsúlyozta a külügyminiszter -, hogy erősítse a Kínával folytatott együttműködést a politika, a gazdaság, a technológia és a kultúra területein, valamint az Egy övezet, egy út globális gazdasági-infrastrukturális program keretein belül, és továbbfejlessze a két ország stratégiai kapcsolatát.
A közlemény szerint az iráni külügyminiszter tájékoztatta kínai kollégáját az európai útja során az iráni atomalkuról folytatott megbeszélések részleteiről, és megerősítette Teherán szándékát az egyezménnyel kapcsolatos problémák tárgyalásos megoldására. Zaríf azt követően látogatott Pekingbe, hogy a G7 országcsoport tanácskozásának helyszínén, a franciaországi Biarritzban megbeszélést folytatott francia kollégájával, valamint Emmanuel Macron francia államfővel.
A 2015-ös, többhatalmi megállapodás értelmében az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók felfüggesztéséért cserébe Teheránnak vissza kell szorítania atomtevékenységét. Franciaország és Kína egyaránt az atomalku megmentése mellett foglaltak állást, miután az Egyesült Államok tavaly májusban kilépett az egyezményből, és visszavezette az Iránnal szembeni szankciókat, amire válaszul júliusban Teherán felfüggesztette az egyezményben vállalt kötelezettségeinek betartását.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások