Emelkedéssel indulhat a kereskedés a főbb európai piacokon

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 5 pontos, a frankfurti DAX-30 index 62 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 18 pontos pluszban nyithat.

A befektetők hangulatát nagyban javította, hogy a jelek szerint nem vezet egy elhúzódó támadáshoz a Szíriára mért amerikai-brit-francia légicsapás. Felfelé húzza az árfolyamokat az is, hogy a hivatalos adatok szerint Kína gazdasága 6,8 százalékkal, a vártnál erősebb ütemben nőtt az első negyedévben. Piacbefolyásoló tényező lehet délelőtt a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése, amely azt mutatja meg, hogy miként alakult az üzleti hangulat Németországban és az euróövezetben áprilisban. Elemzők kifejezetten romló hangulatindexekre számítanak. Emellett több nagy európai cég is közzéteszi első negyedéves beszámolóját, köztük a L'Oréal francia kozmetikai csoport, az AB Foods brit élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat vagy éppen a TomTom autós navigációs rendszer gyártó holland cég.



Az ázsiai és csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés, miután a kínai makroadatok jót és rosszat is ígértek. Habár az első negyedéves GDP-növekedés a vártnál erősebb volt, az ipari termelés és a beruházások éves növekedési üteme érezhetően lassult márciusban. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,09 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,07 százalékos pluszban, míg a dél-koreai Kospi 0,27 százalékos, a vezető sanghaji index 0,79 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,41 százalékos veszteségben közelített a záráshoz kedden. New Yorkban hétfőn a Dow Jones ipari átlag 0,87 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,81, a Nasdaq Composite pedig 0,70 százalékos nyereségben fejezte be a kereskedést.

A főbb európai tőzsdeindexek viszont veszteségben zártak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,91 százalékkal, 7198,20 pontra, a frankfurti DAX-index 0,41 százalékkal, 12 391,41 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékkal, 5312,96 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,39 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,46 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,20 százalékkal csökkent hétfőn. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedésre váltott kedden.

Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,35 százalékos pluszban, 71,67 dolláron, a májusi WTI pedig 0,47 százalékos nyereségben, 66,53 dolláron forgott.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com