Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.A fogyasztói árak októberben éves bázison 2,3 százalékkal emelkedtek Németországban a Destatis előzetes adatokkal megegyező végleges kalkulációja szerint. Szeptemberben 2,4 százalékos, augusztusban pedig 2,2 százalékos volt az infláció.

"Két egymást követő emelkedés után az inflációs ráta októberben ismét enyhén csökkent" - kommentálta a jelentést Ruth Brand, a Destatis elnöke.

"Az inflációt továbbra is a szolgáltatások átlag feletti áremelkedése hajtotta."

Az energiaárak októberben 0,9 százalékkal csökkentek egy év alatt a szeptemberi 0,7 százalékos csökkenés után. A háztartási energia ára 1,7 százalékkal csökkent, ezen belül a fűtőolaj ára 6,0 százalékkal, az áramdíj 1,4 százalékkal, a távfűtés pedig 1,0 százalékkal. A háztartási energiaárakon belül a földgáz ára 0,9 százalékkal nőtt, a tűzifa és egyéb tüzelőanyagok ára pedig 2,5 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok ára egy év alatt 0,4 százalékkal ment feljebb.

Az élelmiszerárak októberben 1,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, az áremelkedés mértéke lassult, mivel szeptemberben még 2,1 százalékos volt. Az októberinél alacsonyabb éves áremelkedést legutóbb januárban regisztráltak, akkor 0,8 százalék volt.

A szolgáltatások ára októberben 3,5 százalékkal emelkedett éves bázison a szeptemberi 3,4 százalék után. Elsősorban a személyszállítás (11,4 százalék) és a szociális intézmények szolgáltatásai (8,0 százalék) ára emelkedett. Jelentősen drágult az előző évhez képest többek között a fekvőbeteg-ellátás (6,5 százalék), a járművek karbantartása és javítása (5,3 százalék) is.

Az árucikkek összesen 1,2 százalékkal drágultak éves bázison a szeptemberi 1,4 százalék után. A fogyasztási cikkek ára 1,3 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 1,0 százalékkal emelkedett.

A fogyasztói árak októberben energia- és élelmiszerárak nélkül (maginfláció) 2,8 százalékkal emelkedtek, a szeptemberivel megegyező mértékben. Energiaárak nélkül a fogyasztói árak októberben 2,5 százalékkal, szeptemberben 2,7 százalékkal emelkedtek.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak szintén az előzetes adattal megegyező mértékben, 0,3 százalékkal emelkedtek októberben, a szeptemberi 0,2 százalékos havi emelkedés után. Az üzemanyagok 0,5 százalékkal drágultak októberben a szeptemberihez képest. Az élelmiszerek ára havi bázison nem változott, a vaj ára viszont 10,0 százalékkal, az alma ára 6,5 százalékkal csökkent. Az előző havihoz képest a legnagyobb mértékben a repülőjegyek ára emelkedett októberben, 19,4 százalékkal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com