2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 3,9 százalékra mérséklődött novemberben a két hónappal korábbi, szeptemberi 4,2 százalékhoz képest - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösen vizsgálja, hogy a forint elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős erősödése hogyan jelenik meg a magyarországi fogyasztói árakban, így különösen az importból származó termékek, élelmiszerek esetében.
2025. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az euróövezetben 2,2 százalékra gyorsult az éves infláció novemberben az októberi 2,1 százalékról az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat kedden ismertetett nem végleges számítása szerint.
Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. októberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4,2 százalékra gyorsult szeptemberben az augusztusi 4,1 százalékról - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
Idei csúcsára gyorsult a németországi éves infláció szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adatai szerint.
Szeptemberben 9,88 százalékra gyorsult az infláció Romániában az augusztusi 9,85 százalékról - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn.
2025. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
