Kissé lassult, de továbbra is meghaladja a jegybanki célt a brit infláció

Kissé lassult, de továbbra is jelentősen meghaladta a jegybanki célt a brit infláció májusban.A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. Az adat jórészt megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Áprilisban 3,5 százalékos éves inflációt mértek az euróövezeten kívüli legnagyobb európai gazdaságban. A Bank of England inflációs célja 2 százalék. Az éves brit infláció tavaly szeptemberben érte el legutóbbi mélypontját 1,7 százalékkal. Ez több mint három éve a legalacsonyabb drágulási ütem volt, azóta azonban folyamatosan ismét a jegybanki cél felett jár az infláció.

Az ONS a májusi inflációról szóló szerdai tájékoztatásában jelezte, hogy az áprilisi tizenkét havi infláció kiszámításába hiba csúszott, amely miatt az arra a hónapra kimutatott éves ütem a ténylegesnél 0,1 százalékponttal magasabb lett.

Az áprilisi adatot az ONS nem korrigálta, de a számítási hibát figyelembe vette a májusi éves infláció kimutatásához.

A statisztikai hivatal ismertetése szerint a májusi infláción belül a legnagyobb lefelé ható tényező az üzemanyagárak havi csökkenése, illetve az éves összevetésben számolt üzemanyagár-csökkenés gyorsulása volt.

Az ONS kimutatása szerint a motorbenzin literenkénti kiskereskedelmi átlagára az áprilisi szintről 2,1 pennyvel 1,324 fontra (626 forintra), a dízelüzemanyagoké 2,6 pennyvel 1,391 fontra (658 forintra) csökkent a múlt hónapban. Tavaly májusban a benzin literje átlagosan 1,488, a dízelüzemanyagé 1,563 fontba került Nagy-Britanniában.

A statisztikai hivatal számításai szerint a motorüzemanyagok májusban átlagosan 10,9 százalékkal olcsóbbak voltak az egy évvel korábbi kiskereskedelmi árszintnél az éves összevetésben számolt 9,3 százalékos áprilisi árcsökkenés után.

A brit infláció immár mélyen az elmúlt három év kiugró ütemei alatt jár. Az éves inflációs ütem 2022 szeptembere és 2023 márciusa között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot, és 2022 októberében 11,1 százalékon - 41 évi csúcson - tetőzött.

A Bank of England a korábbi időszak meredek inflációjának környezetében 2021 decemberétől 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva tizennégy kamatemelést hajtott végre, és a szigorítási ciklus végére elért 5,25 százalékos alapkamat 16 évi csúcs volt.

A brit jegybank azonban tavaly augusztus óta négyszer csökkentette alapkamatát, egyenként 0,25 százalékponttal, így az irányadó kamat jelenleg 4,25 százalék. A Bank of England elsősorban a gyenge gazdasági teljesítményre reagált: a monetáris tanács nemrégiben a korábbi prognózis felére, 1,5 százalékról 0,75 százalékra rontotta a brit hazai össztermék (GDP) idei egész éves növekedésére szóló becslését.

A monetáris testület csütörtökön jelenti be júniusi kamatdöntő ülésének eredményét, de a piaci szereplők és az elemzők ezúttal nem várnak újabb kamatcsökkentést, elsősorban azért, mert a Bank of England az év második felére az infláció újbóli gyorsulását valószínűsíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com