Rendőrök tüntetnek Romániában a bérek befagyasztása és a pótlékok eltörlése miatt

Rendőrök tüntetnek Románia több településén szerdán a közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat január elsejétől befagyasztó rendelet ellen.A szakszervezet elsősorban azt a rendelkezést kifogásolja, amely szerint a túlórát már nem fizetik ki, hanem szabadnapokat adnak értük, így ez a rendőrök nettó jövedelmek csökkenését eredményezi.

Tiltakozásukat a rendőrök különböző módszerekkel fejezték ki: Máramaros megyében rendőrök egy gyalogátkelőt elfoglalva, és azon folyamatosan átkelve akadályozták a forgalmat. Buzau megyében véradásra jelentkeztek tömegesen, és az ezért járó szabadnapot tüntetésre használták.

A legtöbb helyszínen a tüntetők a megyei rendőr-főkapitányság előtt tüntettek. A szakszervezet szerint eddig az ország 14 megyéjében tagadták meg a rendőrök a túlórázást, és egy nagyszabású bukaresti tüntetést is kilátásba helyeztek. Az óév utolsó napjaiban a börtönőrök is utcára vonultak Romániában, alapvetően szintén a túlórapénz megvonása miatt.

A karácsony előtt beiktatott új román kormány december 30-án fogadott el számos területre kiterjedő - ezért a sajtóban "salátának" nevezett - sürgősségi rendeletet a költségvetési kiadások lefaragásáról, mivel a 2024-es választási évben Románia költségvetési hiánya Tánczos Barna pénzügyminiszter szerint éves szinten el fogja érni a GDP 8,5-9 százalékát.

A román kormány egyebek mellett a 2024-es év szintjén befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, a céges osztalékok után fizetendő adót 8 százalékról 10 százalékra emelte, csökkentette azt a bevételhatárt, ameddig egy cég - egyszerűsített adózásra jogosító - "mikrovállalkozásnak" minősül, továbbá megszüntette az IT-szektor, az építőipar, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat eddigi adókedvezményeit.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com