Románia továbbra is "emigráns" ország

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Románia továbbra is "emigráns" ország, többen vándorolnak el onnan, mint ahányan letelepednek egy évnél hosszabb időre - közölte csütörtökön a román statisztikai intézet.Az ország népességéről szóló ideiglenes jelentés szerint tavaly több mint 125 ezerrel - megközelítőleg egy Marosvásárhely méretű város lakosságával - csökkent Románia népessége. Az országnak az idei év első napján 19 millió 405 ezer lakosa volt.

    
Tavaly csaknem negyedmillió (240 ezer) lakos hagyta el Romániát, miközben a hazatérők és az egy évnél hosszabb időre itt letelepedő külföldiek száma alig haladta meg a 180 ezret. A 58 ezres migrációs veszteség volt a népességfogyás második legfontosabb oka a természetes fogyás után. A népességcsökkenés nagyobb része a több mint negyed évszázada negatív tartományban lévő természetes szaporulatnak tulajdonítható: az élve születések száma tavaly 76 ezerrel elmaradt a halálozásokéhoz képest.
    

A statisztikai hivatal jelentéséből kiderül: Romániában tavaly is fokozódott a lakosság elöregedése: míg a 15 év alattiak aránya (15,6 százalék) állandó maradt, a 65 év felettieké enyhén (0,3 százalékponttal) emelkedett (18,5 százalékra). Az úgynevezett függőségi ráta - amely azt tükrözi, hány gyerek és idős jut száz aktív (15-65 év közötti) felnőttre - 51,1-ről 51,9 százalékra nőtt.
   

A rendszerváltáskor még több mint 22 milliós ország drasztikus népességfogyásáért - főleg az uniós csatlakozást követő években - elsősorban az elvándorlás volt felelős, Romániából ugyanis több mint hárommillió vendégmunkás költözött Nyugatra (elsősorban Olaszországba és Spanyolországba). Bár a kivándorlás mérséklődött, áttételesen kedvezőtlenül befolyásolja a demográfiai adatokat az által, hogy a külföldre költözött román állampolgárok zöme a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályhoz tartozik.
    

Az ENSZ egyik előrejelzése 2050-re 14,5 milliós lakosságot jósolt Romániának, amennyiben nem változik a népességet befolyásoló főbb mutatók alakulása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com