Enyhén javította a román gazdaság első negyedévi adatait az országos statisztikai intézet (INS): a pénteken közölt felülvizsgálat szerint a román bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten.
Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia "legmagyarabb" megyéjében - derült ki a román statisztikai intézet keddi közleményéből.
Az októberi megtorpanás után tovább nőtt novemberben az inflációs ráta Romániában, amely éves szinten elérte a 16,8 százalékot.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A román statisztikai intézet enyhén felfelé módosította az idei első három negyedévre vonatkozó gazdasági növekedési adatot, amely így a naptárhatástól megtisztított érték szerint 6,9 százalék lett.
Románia továbbra is "emigráns" ország, többen vándorolnak el onnan, mint ahányan letelepednek egy évnél hosszabb időre - közölte csütörtökön a román statisztikai intézet.
Mintegy 14 százalékkal, 1,1 milliárd euróval nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest, az idei hiány augusztus végéig elérte a 8,978 milliárd eurót - közölte szerdán a román statisztikai intézet.
Az év első kilenc hónapjában a turisták 21,4 millió vendégéjszakát töltöttek a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző: Vya
itt:
Románia, külföldi gazdasági hírek
Romániában 9,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet
Szerző: Vya
itt:
külföldi gazdasági hírek
Harminc százalékkal, 5,837 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Romániában bruttó értéken 0,6 százalékkal mérséklődött tavaly az építőipar teljesítménye, különösen az új építmények építésének csökkenése húzta vissza az ágazatot.
Tavaly 9,4 százalékkal esett vis...