Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart regisztráltak Hargita megyében a 2011-es népszámláláshoz képest

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia "legmagyarabb" megyéjében - derült ki a román statisztikai intézet keddi közleményéből, amelyben területi bontásban közölt ideiglenes adatokat a tavalyi népszámlálásról.Romániában két megyében (a 41 közül) van többségben a magyarság: Hargita megyében 232 ezren (a nemzetiségéről nyilatkozó helyi lakosság 85,7 százaléka), Kovászna megyében 133 ezren (71,8 százalék) vallották magukat magyarnak. A 2011-es népszámláláson Hargita megyében 259 ezer magyart írtak össze, ez akkor a helyi lakosság 84,8 százalékát tette ki, Kovászna megyében pedig 152 ezret (73,6 százalék).
    

A harmadik székelyföldi megyében, Maros megyében, a legutóbbi népszámlálás óta 201 ezerről 165 ezerre csökkent az összeírt magyarok száma (a nemzetiségéről nyilatkozó lakosság 35,6 százaléka), Szatmár megyében 113 ezerről 93 ezerre (31,4 százalék), Bihar megyében pedig 138 ezerről 112 ezerre (22,3 százalék). A jelentős magyar lakosságú megyék közül Kolozs megyében volt a legnagyobb (24 százalékos) mértékű a közösség fogyása: itt 78 455 magyart írtak össze (11,6 százalék), a tíz évvel korábbi 103 ezerhez képest.
    

Romániában 1 002 200 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek a tavalyi népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki azok körében, akik válaszoltak erre a kérdésre. A legutóbbi, 2011-es cenzuson 1 227 623 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, vagyis tíz év alatt több mint 225 ezerrel csökkent a nyilvántartásba vett magyarok száma.
    

A magyar után a második legnépesebb nemzeti kisebbségnek a lakosság 3,4 százalékát kitevő 560 ezres roma közösség bizonyult Romániában a tavalyi népszámláláson. A legnagyobb roma lakosságarányt Maros (az etnikumról nyilatkozó lakosság 9,7 százaléka), Szilágy (8,6 százalék), Bihar (7,3 százalék), Ialomita (7,2 százalék), Calarasi (6,9 százalék) és Mehedinti (6,2 százalék) megyében mutatták ki. Bukarestben a lakosság 0,8 százaléka vallotta magát romának.
    

Húszezer főnél nagyobb létszámú nemzetiség Romániában az ukrán (45 800 fő), a német (22 900) és a török (20 900). A romániai népszámláláson az összeírtak 13 százaléka nem adta meg nemzetiségét. A cenzuson az előzetes adatok szerint 19 053 800 állandó lakost írtak össze Romániában, közülük 16 568 900 ember válaszolt az etnikai hovatartozását tudakoló kérdésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com