Tovább növekedett a román inflációs ráta novemberben

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az októberi megtorpanás után tovább nőtt novemberben az inflációs ráta Romániában, amely éves szinten elérte a 16,8 százalékot.A román statisztikai intézet keddi jelentése szerint októberhez képest 1,3 százalékkal drágult a fogyasztói kosár. Októberben átmenetileg 15,3 százalékra lassult az éves infláció a szeptemberi 15,9 százalékról. Idén (tavaly decemberhez képest) eddig 15,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex Romániában.
    

Tavaly novemberhez képest az élelmiszerek fogyasztói ára 21,5 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszereké 16,2 százalékkal nőtt, míg a szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek közül a legnagyobb mértékben a cukor (62 százalékkal), a vaj (43 százalékkal), az étolaj (41 százalékkal) és a burgonya (40 százalékkal) drágult az utóbbi évben.


A szolgáltatások között a villamos energiánál tavaly november óta 47,2 százalékos áremelkedéssel, míg a földgáz-szolgáltatásnál 37,6 százalékos drágulással számolt a román statisztikai intézet azzal a megjegyzéssel, hogy az energiahordozóknál a kormány ársapka-rendeletében megszabott hatósági árat vették alapul. Az utóbbi évben csak a postai szolgáltatások és a telefonelőfizetések terén nem emelkedtek az árak Romániában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com