2020-ban már euróval fizetnének Romániában

A jelenleg 2015-ös dátum korainak bizonyul Románia euróövezethez való csatlakozásához, 2020 viszont reális cél lehet. A kormányfő bizakodó a gazdasági helyzettel kapcsolatban.


2020 lehet az az év, mikor Romániában a jelenlegi fizetőeszközt felváltja az euró.
Victor Ponta román miniszterelnök egy keddi interjúban beszélt arról, hogy a jelenleg hivatalos 2015-re kitűzött dátum nem reális.
A kormányfő hozzátette, az új időpont sem teljesen biztos, viszont nem szabad lemondani az országnak a csatlakozásról.
Hasonlóan vélekedik  Traian Basescu államfő is, aki a múlthéten egy parlamenti beszéd során elmondta, szerinte sem reális az először kitűzött dátum.

Viszont Románia nem halogathatja sokáig az euró bevezetését, mert egyre több jel utal arra, hogy egyes országok kétsebességű Európában gondolkodnak, és Bukarest azt kockáztatja, hogy végleg az eurózónán kívül reked.
A Metropol információi szerint az államfő úgy véli, az országnak mindent meg kell tennie, hogy három-négy éven belül teljesítse a feltételeket, és még a közös pénz bevezetése előtt versenyképessé tegye állami vállalatait.

A tavaly kiadott konvergencia programban még úgy tervezték, a román kormány 2014-re a hazai össztermék 0,7 százaléka alá szorítja le az államháztartás hiányát az akkori 2,3 százalékról. A prognózis abból indult ki, hogy 2013 és 2015 között 3,1-3,9 százalék lesz a gazdasági növekedés üteme a beruházásoknak és az uniós alapok felhasználásának köszönhetően.

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com