A román államvasutak teherszállító részlege 2500 személyt bocsát el

A román államvasutak teherszállító részlege (CFR Marfa) 2500 személyt bocsát el - közölte pénteken a román közlekedési minisztérium.

romániaA szaktárca közleménye szerint a román állami vállalat igazgatótanácsa március végén indította el a kollektív elbocsátáshoz szükséges eljárásokat.
A leépítést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében a román fél által vállalt kötelezettség értelmében hajtják végre - olvasható a közleményben. Az elbocsátás után a CFR Marfának 6.376 alkalmazottja marad.

Dan Sova közlekedési miniszter előző nap találkozott az IMF szakértőivel, akik a román államvasutak helyzetéről érdeklődtek. A miniszter arról tájékoztatta a külföldi hitelezőket, hogy a CFR Marfának nincs tartozása a román költségvetéssel és az energiaszolgáltatókkal szemben, miután ezeket törlesztette.

A román kormány vállalta, hogy megreformálja az állami vállalatot, és folytatja a CFR Marfa privatizációs eljárását. A román állam egy stratégiai befektetőnek adná el a vállalat többségi részvénycsomagját. Tavaly meghiúsult a magánosítása, így a román hatóságoknak újra kell kezdeniük az eljárást. A privatizáció azt követően hiúsult meg, hogy a tavaly tavasszal meghirdetett tender nyertese, a Grupul Feroviar Roman (GFR), október közepéig, a megszabott határidő lejártáig nem fizette ki a szerződésben megállapított 202 millió eurós vételárat.

Románia tavaly szeptemberben kötött újabb kétéves futamidejű elővigyázatossági típusú hitelszerződést az IMF-el, amelynek értéke 4 milliárd euró. Ezt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com