A román GDP 3,8 százalékkal nőtt az első negyedévben

A román bruttó hazai termék (GDP) a nyers és a naptárhatással kiigazított adat szerint egyaránt 3,8 százalékkal bővült az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet, amely megerősítette a korábbi gyorsjelentésében közölt adatokat.

Logo_GDPA megelőző negyedévhez viszonyítva a növekedés 0,1 százalék volt. Ezek az adatok megegyeznek a román statisztikai intézet által május közepén közölt gyorsjelentésében szereplő adatokkal.
A negyedéves román GDP 162,6 milliárd lej (36,9 milliárd euró) volt.

A növekedéshez legnagyobb mértékben az ipari termelés járult hozzá (2,3 százalékponttal). A román ipar teljesítménye 7,9 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben. A kiskereskedelem volumene is 5,4 százalékkal nőtt, a távközlés ágazatának teljesítménye is 7,4 százalékkal javult.

Ugyanakkor szintén szerdán közölte a statisztikai intézet, hogy a román gazdaságban a beruházások 7,4 százalékkal csökkentek az első negyedévben a tavalyi első három hónaphoz képest. Az év első két hónapjában a román költségvetés bevételei elmaradtak a remélt szinttől, ezért a kormány visszafogta a kiadásokat a tavalyihoz képest.

A román hatóságok az idén 2,2 százalékos gazdasági növekedést várnak, szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett. A kormány nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a gazdasági növekedés nagyobb lesz a reméltnél, de hivatalosan nem módosították a várakozást.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com