A román vezetők elégedettek az igazságszolgáltatás reformjáról közzétett brüsszeli jelentéssel

A román vezetők szerdán elégedettségüknek adtak hangot azért, hogy egymás után már a második kedvező jelentést tette közzé az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás reformjáról.

Nemzetközi_Bíróság_logoKlaus Iohannis államelnök közleményben üdvözölte, hogy a jelentés többnyire pozitívan értékeléseket tartalmaz a román igazságszolgáltatás alakulásáról, és megállapította, hogy ez már a második kedvező jelentés a tavalyi után.

Az Európai Bizottság szerdán tette közzé időszaki jelentését a román és a bolgár igazságszolgáltatás működéséről.

Iohannis kiemelte, hogy a következtetésekben Brüsszel megállapította: az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében az igazságszolgáltatás átalakítása és a korrupcióellenes harc területén kitűzött fontosabb célokért a román társadalom felelősséget vállal, és a legutóbbi változások azt vetítik előre, hogy a reform hosszú távon fenntartható.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis tudomásul vette a kritikákat is, így a parlament vonakodását az alkotmánybíróság egyes döntéseinek alkalmazásától.

Az Európai Bizottság felrója, hogy a parlament megtagadja egyes törvényhozók kiadását az igazságszolgáltatásnak, bírálja a kormányt amiatt, hogy túl gyakran bocsát ki sürgősségi kormányrendeleteket, és szóvá teszi, hogy a közbeszerzési eljárások még igen nagy mértékben ki vannak téve a korrupció és az összeférhetetlenség veszélyének.

Iohannis szerint Romániának folytatnia kell az erőfeszítéseket a reformfolyamat konszolidálása és visszafordíthatatlanná tétele érdekében.

Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter azt emelte ki, hogy ez a legjobb jelentés 2007 óta, vagyis amióta Románia tagja az EU-nak, és Brüsszel figyelemmel kíséri az igazságszolgáltatás reformját.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke szerdán Romániával kapcsolatban megállapította, hogy az ország jó úton halad. A legfontosabb feladatnak változatlanul a korrupció elleni fellépést tartja a bizottság.

Megállapítása szerint nőtt a lakosság bizalma a jogrendszer és a korrupcióellenes intézkedések iránt, az elért eredményeket azonban meg kell szilárdítani, mert még nem állnak biztos lábon.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com