Az MPP hiteltelennek tartja az EMNP választási szövetség kialakítására tett javaslatát

A Magyar Polgári Párt (MPP) hiteltelennek tartja az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azt a javaslatát, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékeként megalakult két erdélyi párt alkosson választási szövetséget a 2016-ban esedékes romániai választásokon.

EMNP_nagyA párt bővített elnökségének az üléséről kiadott csütörtöki közlemény szerint az MPP azért tartja hiteltelennek az EMNP kezdeményezését, mert az összefogást „ugyanazok fogalmazzák meg, akik korábban a szakítást erőltették”. Az MPP bővített elnöksége úgy értékelte, hogy a választási szövetség „csupán egy szűk csoport politikai túlélését célozza és ellentétes a Magyar Polgári Párt érdekeivel”.

Az MPP mindazonáltal kinyilvánította, fontosnak tartja a párbeszédet, ezért a következő időszakban helyi szinten keresi „azokat a nemzeti ügy iránt elkötelezett partnereket, akikkel közösen erősíthető a hiteles és felelős ellenzéki politizálás”. A párt e konzultációt követően alakítja ki javaslatát egy esetleges jobboldali választási koalícióról és ül tárgyalóasztalhoz az EMNP-vel.

Az MPP bővített elnöksége megállapította, a romániai belpolitikai életben zajló események megerősítik a magyar pártok együttműködésének a szükségszerűségét. A párt ennek tudatában alakítja a 2015-ös esztendő cselekvési tervét, nyitott a párbeszédre és az együttműködésre. Az MPP azt is közölte: az összefogás önmagában politikai programnak kevés, az együttműködés nem lehet öncélú, azt tartalommal kell feltölteni.

Az MPP azt is kinyilvánította, továbbra is az RMDSZ konstruktív ellenzéke kíván lenni, és keresi azt az együttműködési formát a szövetséggel, amely által a legtöbbet meg tud valósítani a saját programjából. Ugyanakkor azt is tudatta, hogy mielőbbi találkozót szorgalmaz az RMDSZ-szel, hogy értékeljék a tavaly márciusban kötött nemzetpolitikai megállapodásuk nyomán kialakult együttműködésüket.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a január végi megválasztása utáni nagyváradi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy választási szövetséget ajánlanak az MPP-nek a 2016-os önkormányzati választásokra. Elmondta, olyan választási szövetségre gondolnak, amelynek a vezetőségében paritásos alapon lennének jelen az EMNP és az MPP politikusai, a szövetség vezetését pedig olyan köztiszteletben álló személyre bíznák, aki közvetlenül egyik párthoz sem kötődik. „Mi Gergely Istvánra, a csíkszeredai Csibész Alapítvány elnökére gondoltunk” - jelentette ki Szilágyi Zsolt.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com