Az RMDSZ aggódik, hogy újból megerősödhetnek a nemzetállamok

Aggódik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) amiatt, hogy az Európai Unióban egyre inkább felüti a fejét az az elképzelés, miszerint a nemzetállamok megerősítésére van szükség - jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.

hir_2606

Az RMDSZ pénteki hírlevele által idézett politikus a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány hagyományos kisebbségi szemináriumán elmondta: bizonyos szélsőséges pártok, illetve a gazdasági válság miatt erősödött meg az elmúlt időszakban az a nézet, miszerint meg kell erősíteni a nemzetállamokat a nagy európai föderatív régiók kárára. "Ezt mi nem tudjuk elfogadni. A nemzeti identitás nagyon fontos, de a nemzetállamok ideje lejárt" - mondta a politikus.

A szeminárium fő témája az RMDSZ és nemzetközi partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi témájú európai polgári kezdeményezés volt, amit júliusban iktattak az Európai Bizottságnál.

Borbély László elmondta: a szemináriumon 11 romániai kisebbségi képviselő is részt vett, akiket megkértek, legyenek szolidárisak a kisebbségi polgári kezdeményezéssel, mert a benne felvetett problémák nem csak a magyarokat érintik, hanem 100 millió európai állampolgárt.

A szemináriumon részt vett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) küldöttsége, amelyet Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök vezetett. A delegáció tájékozódott a marosvásárhelyi román és magyar közösség együttéléséről. Hansen elmondta: tapasztalata szerint a kétnyelvűség egyelőre csak a nyilatkozatokban teljes az erdélyi városban, és tetten érhető az ottani magyar és román közösségek közötti feszült viszony. A kisebbségi ernyőszervezet elnöke szerint párbeszédre van szükség a két közösség között, az első lépést a többségnek kell megtennie, de a kisebbségnek is nyitottnak kell lennie a többség kultúrája iránt - mondta a FUEN elnöke.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com