Dózsa György neve visszamagyarosítását kezdeményezte Kovászna megye vezetője

Dózsa György neve magyar változatának használatát kezdeményezte a parasztvezér szülőfalujában, a székelyföldi Dálnokon Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

A parasztvezér kivégzésének az ötszázadik évfordulója alkalmából tartott dálnoki megemlékezésen Tamás Sándor elmondta, az elmúlt évszázadok során sokan vitatták Dózsa György eredetét, nevét, társadalmi szerepét.

dgy

"Egy viszont biztos: Dózsa György a miénk! Székely-magyar ember volt, nemesi család sarja. Ragaszkodunk az egykori dálnoki szülött magyar nevéhez, ezért az emlékévvel kapcsolatban a belügyminiszterhez fogok levélben fordulni, arra kérve, hogy a Kovászna megyei csendőrség nevét Gheorghe Dojáról változtassák Dózsa Györgyre" - idézte a Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája Tamás Sándort.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus arra utalt, hogy Romániában intézmények, utcák viselik Dózsa György nevét, de a név román helyesírással leírt változatát használják.
"Mindenki érzékeny a saját nevére, és mi székelyek érzékenyek vagyunk Dózsa György nevére is. A történészek bebizonyították, hogy Dózsa György székely magyar ember volt, aki Székely Dózsa Györgyként jelenik meg az 1507-es oklevelekben" - nyilatkozta az MTI-nek a politikus.

A megemlékezés alkalmából Dálnokon leleplezték és megkoszorúzták a Dózsa Györgyöt ábrázoló bronz emléktáblát, amelyet Hosszú Zoltán képzőművész készített. Az emléknapon rendhagyó, interaktív történelemóra keretében idézték a téma kutatói az 1514-es parasztháború vezetőjének életét.

Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere Dózsa György szellemi hagyatékáról beszélt. "Dózsához hasonlóan nekünk is népünk vezérei kell lennünk. (...) Remélem, hogy lesznek olyan vezetőink, akikre majd 500 év múlva is olyan büszkék lesznek leszármazottaink, mint amilyenek mi vagyunk Dózsa Györgyre" - jelentette ki a polgármester.

A hozzávetőleg ezer lakost számláló, 98 százalékban magyarok lakta székelyföldi településen 1970-ben emlékművet, 1976-ban pedig egészalakos szobrot állítottak Dózsa Györgynek. Az emlékmű Plugor Sándor tervei alapján készült, a szobrot Szobotka András készítette.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com