Elutasította egy román bíróság a nagyváradi premontrei rend fellebbezését az egykori gimnáziumuk épülete ügyében

Jogerősen elutasította csütörtökön a nagyváradi ítélőtábla a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság fellebbezését abban a perben, amelyet a római katolikus rend a román állami restitúciós bizottság egyik korábbi, számára kedvezőtlen döntésének megsemmisítése érdekében indított.

bírói kalapácsAz egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban megtagadta a rend egykori nagyváradi iskolájának a visszaszolgáltatását arra hivatkozva, hogy az épület már 1936-tól a román államé volt, és ezért nem illetékesek dönteni. A testület ugyanis csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatott foglalkozni.

E határozatot fellebbezték meg a premontreiek, akik szerint az épület fölötti tulajdonjogot csak 1945 után vesztették el, ezért az egyházi ingatlanok restitúcióját szabályozó törvényes előírások értelmében jogosultak visszakapni az épületet.

A nagyváradi ítélőtábla szóvivője csütörtökön az MTI kérdésére tájékoztatott a bíróság ítéletéről, amely megalapozatlannak találta és elutasította a rend fellebbezését. A premontreiek korábban első illetve másodfokon fokon is elvesztették a pert.

A bíróság ugyanakkor elutasította a perben érintettként résztvevő nagyváradi polgármesteri hivatal négy kérését, amelyekben egyrészt a rend jog- és cselekvőképességét kérdőjelezték meg, és a jogvita lezárását kérték mondván, hogy a volt premontrei gimnáziumot a román állam jogerős bírói végzéssel szerezte meg.

Varga Andrea Romániában élő magyarországi jogtörténész, aki a per tárgyát képező iskola ügyében 2013 márciusa óta képviseli a premontrei rendet, az MTI-nek elmondta: kedvezőnek ítéli, hogy a bíróság elutasította az önkormányzat mindegyik kérését, mert ez lehetővé teszi, hogy folytassák a jogi küzdelmet.

Hozzátette: nem lepte meg az ítélet, mert szerinte a helyi román sajtó az elmúlt hónapokban rendszeresen, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester pedig a legutolsó tárgyaláson mondott beszédében politikai nyomást gyakorolt a bírókra. Hozzátette: a bírákra nehezedő politikai nyomás miatt a román Legfelső Bírói Tanácshoz fordult.

A nagyváradi premontrei rend ingatlanvagyonát több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épület, valamint mintegy 1100 hektár földterület alkotta, jelenleg több per van folyamatban Romániában, amelyeket a rend indított egykori vagyona visszaszerzése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com