Hárman pályáznak a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata vezetői tisztségére

Három egyetemi oktató pályázik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának a vezetői tisztségére - közölte kedden a Transindex portál.

A beszámoló szerint a magyar tagozat vezetői tisztségét Soós Anna matematikus, jelenlegi rektorhelyettes, valamint Kádár Magor, a Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet magyar tagozati igazgatója és Markó Bálint, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének vezetője pályázta meg.

00

A Transindex beszámolója szerint mindhárom jelölt sikernek érezte, hogy Románia legnagyobb és legjobbnak minősített oktatási intézményében a magyar tagozat megerősítette az elmúlt négy évben a pozícióját.

Soós Anna azt is elmondta, hogy a magyar tagozat szerves egységként jelenik meg az egyetemen belül, és sikerült azt a négy évvel ezelőtti vállalást is teljesíteni, hogy működőképesek legyenek az akkori alakuló intézeti struktúrák. A BBTE-n magyar nyelven 75 alapképzésre és 44 mesterképzésre lehet jelentkezni. Míg 2012-ben 281 oktatója volt a magyar tagozatnak, számuk jelenleg 313-ra nőtt, akik közül 285-en főállásúak.

Kádár Magor úgy látta, hogy jelenleg nyugodtság és stabilitás jellemzi az egyetemet, megnőtt az oktatók komfortérzete, s ezért már megéri ezt a munkát végezni. Markó Bálint szerint az intézetek megalakulása jogokat és lehetőségeket hozott a magyar közösségnek, csak élni kellett vele.

A jövő hétfőn tartandó magyar tagozati választáson a főállású magyar tagozatos oktatók és a diák-elektorok adhatják le voksaikat. A szavazáskor a választók megjelölik, hogy ki az a két személy, akit a magyar tagozat képviselőjeként szeretnének a rektori hivatalban látni, illetve külön megjelölik, hogy e kettő közül ki legyen a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen - a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemtől (MOGYE) eltérően - sikerült életbe léptetni a 2011-ben elfogadott oktatási törvény előírásait, amelyek viszonylagos önállóságot biztosítanak a magyar tagozatnak. A magyar tagozat vezetőjét egy megegyezés szerint a magyar tagozatért felelős rektorhelyettessé nevez ki az egyetem rektora.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com