Iktatták az RMDSZ kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezését

Az Európai Bizottságnál iktatták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést.

Kelemen_Hunor_1


Az RMDSZ keddi közleménye megemlíti: az Európai Bizottságnak két hónap áll rendelkezésére, hogy döntsön a kezdeményezés regisztrációjáról.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az Európai Bizottságnak alkalma lesz bizonyítani, hogy a kisebbségek támogatása és védelme többet érdemel annál a fél sornál, amennyit az európai szerződés ebben a tárgyban jelenleg tartalmaz.

"Mi, Európa őshonos nemzeti kisebbségei, összesítettük az EU-s keretbe illeszthető kisebbségvédelmi intézkedéseket, és partnerként fordulunk az Európai Bizottsághoz, hogy regisztrálja kezdeményezésünket. Ezt követően, egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjtenünk, ezekkel felvértezve szólítjuk majd fel jogalkotásra az Európai Uniót. Bízom abban, hogy felhívásunk, amely mögött az európai őshonos kisebbségek állnak, meghallgatásra talál Brüsszelben" - fogalmazott Kelemen Hunor.

Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, a kezdeményező bizottság tagja optimistán nyilatkozott az egymillió aláírás összegyűjtéséről. "Egymillió polgár támogatása nagyon erős tárgyalási alapot jelent majd a számunkra. Az Európai Unió csupán a régiók Európája és a polgárok Európája révén lehet sikeres" - idézte az RMDSZ közleménye a FUEN elnökét.
A közlemény összegzése szerint az Európai Unió 23 hivatalos nyelve mellett további mintegy 60 kisebbségi és regionális nyelvet beszél 40 millió, kisebbségben élő uniós polgár. E társadalmi csoport nagy részének nincs politikai képviselete.

A szakértők bevonásával elkészült a  kisebbségvédelmi csomag (Minority Safepack) - amelyet a polgári kezdeményezés csatolmányaként nyújtottak be a kezdeményezők az Európai Bizottsághoz -  egy sor intézkedést, jogi aktust javasol az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása és védelme érdekében.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com