Izsák Balázs: A székelység nem mond le autonómiaigényéről

A székelység tudatosítani szeretné Románia kormányában, hogy kitűzött céljáról, Székelyföld autonómiájáról nem mond le - jelentette ki Iszák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke hétfői marosvásárhelyi sajtóértekezletén, amelyen a március 10-ére meghirdetett Székely Szabadság Napja elnevezésű demonstráció előkészületeit ismertette.

szekelyzaszloAz SZNT elnöke rámutatott: a román kormány sem a tavalyi demonstráción elfogadott petícióra, sem a székelyek októberi nagy menetelésére nem reagált, a székelyek követeléseiről nem hajlandó tudomást venni.

Iszák Balázs szerint ezért a tavalyinál is szélesebb összefogással, több mint százezer résztvevő jelenlétével akarják Bukarestnek megüzenni, hogy a székelység nem hátrál meg, és gondjainak megoldásáról partnerként kíván párbeszédet kezdeni a román kormánnyal.

A Székely Szabadság Napját a marosvásárhelyi Postaréten, az 1854-ben kivégzett három vértanú emlékművénél szervezik. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: a 160 éve kivégzett Székely vértanúkra úgy emlékezhet méltón az utókor, ha tovább küzd célkitűzéseikért, a nemzeti önrendelkezésért, a székely szabadságért.

A küszöbön álló választási kampányra utalva hozzátette: nem pártrendezvényt szerveznek, ezért mindenkit részvételre buzdít, de azt kéri, hagyják otthon jelképeiket.

"A Székely Szabadság Napja, a székely önrendelkezés napja a székely népé. Azt az erkölcsi politikai tőkét, amelyet az önrendelkezés ügye hordoz, azt saját maga számára, egy csoport számára egy párt számára senki ki nem sajátíthatja, ez választási tőkévé nem alakítható" - hangsúlyozta az SZNT elnöke.

Izsák Balázs jelezte: voltak, akik kifogásolták a rendezvény időzítését, mivel március 10-e az idén hétfőre esik, mások azt kérték, vonják össze a március 15-i ünnepségekkel, de az SZNT méltatlannak tartaná a megemlékezés időpontjának megváltoztatását.

"Tegyünk közös erőfeszítést, hogy a Székely Szabadság Napjának üzenete visszhangot keltsen a magyarság egyetemes ünnepének, március 15-ének minden helyi megemlékezésén a székelyek körében és szerte a nagyvilágban" - fogalmazott az SZNT elnöke hétfőn közzétett felhívásában.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com