Jogerős ítélet: el kell távolítani egy kézdivásárhelyi köztérről a zászlókat

A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének el kell távolítania azt a két székely zászlót, amelyet 2014. július 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul jelenlétében vontak fel a város egykori katonaneveldéje előtti téren, a Hősök emlékműve mellett - írja keddi számában a Háromszék napilap.

A polgármester perújrafelvételt kért a táblabíróságtól, ezt azonban elutasították. A bíróság a székelyföldi románok jogaiért fellépő Dan Tanasa blogger, és az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresete alapján vizsgálta meg a kézdivásárhelyi zászlóügyet. Mind a Kovászna megyei törvényszék, mind pedig a brassói táblabíróság a szászlók eltávolításáról döntött. A polgármester azonban az ítélet felülvizsgálatát kérte, de ezt szintén elutasították.

szekely_zaszlo

A polgármesternek, akárcsak korábban a Gábor Áron-szobor mellől, a Hősök emlékműve mellől is el kell távolítania a székely zászlókat. Bokor Tibor a Háromszéknek elmondta: nem kapta még meg a táblabíróság döntését, de már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat. Hozzátette, az eseményre ezúttal is meghívja Semjén Zsoltot. Az elöljáró azt is közölte, hogy ezúttal magán- vagy egyházi területen keresnek helyet a zászlóknak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com