Júliustól 7 százalékkal emelkedhet Romániában a lakossági gáz ára

Júliustól 6-7 százalékkal drágulhat a lakossági gáz ára Romániában - jelentette ki Nicolae Havrilet, a román energiaár-szabályozó hatóság elnöke.

rgasA tisztviselő egy konferencián emlékeztetett, hogy a lakossági gáz árát szabályozó hatályos kormányhatározat június végén lejár, így a bukaresti kormánynak július 1-től újabbat kell kibocsátania - idézte az Agerpres hírügynökség Havriletet.

Ennek a határozatnak tartalmaznia kell egy új liberalizálási ütemtervet is, miután a bukaresti kormány a korábbi alkalmazását elhalasztotta, és a háztartási fogyasztók esetében két évvel meghosszabbította a határidőt, 2021. július 1-ig.

Nicolae Havrilet utalt arra, hogy a hatóságoknak erről tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel.

Románia február elején egyebek mellett a lakossági gázár növekedési üteme miatt nem állapodott meg az IMF által irányított nemzetközi hitelezői küldöttséggel. Ez volt sorozatban a második olyan felülvizsgálati látogatás, amelyen Bukarest és az IMF nem tudott közös nevezőre jutni.

Romániában 53,3 lej (3652 forint) megawattóránként a gázenergia szabályozott ára. Havrilet szerint a régi ütemterv szerint az árnak megawattóránként 119 lejre (8155 forint) kellett volna emelkednie 2018-ig.

Az új ütemtervben azonban azt akarják, hogy a felső határ ne haladja meg a megawattóránkénti 90 lejt (6167 forint), mert a szabad piacon ennyibe kerül a gáz, és nem akarják, hogy a szabályozott gáz ára a szabadpiaci fölé emelkedjen.

Románia az ipari fogyasztók számára tavaly év végén liberalizálta a gáz árát.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com