Kelemen Hunor: A román alkotmánybíróság határozata azt üzenheti, nem lehet átruházni a helyi közösségekre döntési jogköröket

A román alkotmánybíróság egyhangú döntése - amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a decentralizációs törvényt - azt sejteti, hogy Romániában nem lehet újragondolni a központosított államszerkezetet, és nem lehet a helyi közösségekre átruházni döntési jogköröket - jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

00-rmdsz-logoA politikus az MTI-nek elmondta: érdemben és részletesen csak az alkotmánybírósági döntés indoklása ismeretében nyilatkozhat a taláros testület határozatáról, de első látásra furcsának tűnik, hogy az alkotmánybírók egyhangúlag nyilvánították alkotmányellenesnek a jogszabályt.

Hozzátette: ez akár azt is jelentheti, hogy Romániában nem lehet olyan politikai döntést hozni, ami a szubszidiaritásra irányul. Ezt súlyosnak tartja, mert ennek mentén oda lehet jutni, hogy a helyi közösségeknek nem osztható le döntési jogkör - mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor veszélyesnek tartja, ha ez az alkotmánybírósági döntés közép- és hosszú távon esetleg lenulláz minden olyan kísérletet, amely a helyi regionális autonómia megteremtésére irányul. Ez abban az esetben áll fenn - magyarázta, amennyiben a taláros testület magát a decentralizáció elvét utasította el, de mindez csak az indoklásból derülhet ki.

A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette pénteken a decentralizációs törvényt, amellyel a bukaresti kormány több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni. A jogszabályt az RMDSZ is támogatta és üdvözölte.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com