Kicsi az esélye annak, hogy a román populista PPDD bekerüljön a kormányba

Kicsi az esélye annak, hogy a román kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) bevonja a kormányzásba a populista Dan Diaconescu-féle Nép Pártját (PPDD) - erről Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke nyilatkozott pénteken.

rkA román politikus - aki Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök után a PSD második emberének számít - egy pénteki nyilatkozatában kevés esélyt adott arra, hogy a PPDD-vel a kormányzati szerepvállalásról folytassák a tárgyalásokat. Hangsúlyozta, ez utóbbiak főként az önkormányzatokban való együttműködésre korlátozódnak.

"Azt hiszem, nagyon kevés esély van arra, hogy a PPDD kormányba emeléséről tárgyaljunk, hiszen erről soha nem egyeztettünk komolyan. Csak egy előkészítő találkozó volt, amelynek célja az önkormányzati együttműködés volt - mondta Dragnea, akit a Mediafax hírügynökség idézett. Hozzátette, hogy eddig öt megyei önkormányzatban alkot többséget a PSD a PPDD-vel, és további 10-11 megyei együttműködési lehetőségről egyeztetnek.

A múlt hétvégén Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök még amellett érvelt, hogy a kormánykoalíciónak szüksége van a PPDD-re a kormányban, hogy stabilabb parlamenti többség támogatását élvezhesse a kabinet.
Ezt követően kedden a PSD koalíciós partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunor pártelnök révén kijelentette: a magyar szervezet nem támogatja ezt, és a kormány megítélése szempontjából katasztrófa lenne a PPDD-vel való koalíciókötés.

A PPDD a 2012-es parlamenti választásokon került be először a bukaresti törvényhozásba. Sikeres választási szereplését annak köszönheti, hogy Dan Diaconescu alapító elnök a bulvármédiában műsorvezetőként és üzletemberként kétes népszerűséget szerzett. A választási kampányban Dan Diaconescu egyebek mellett a gazdagok vagyonának lefoglalását és szétosztását, valamint ingyen lakást ígért.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com