Kihallgatta Pontát a korrupcióellenes ügyészség

Kihallgatta Victor Ponta román miniszterelnököt csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A politikust okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják.

Pontát negyedik alkalommal idézte be gyanúsítottként a vádhatóság, amelynek épületében most több mint másfél órát töltött. Távozáskor közölte, álláspontja kifejtésén kívül az ügyész minden kérésére válaszolt, továbbá azt kérte, hogy ügyét válasszák el a többi gyanúsított ügyétől. Úgy vélte, nemcsak neki, hanem az ügyészségnek és a közvéleménynek is érdeke, hogy ügyében mielőbb döntés szülessen.

CONGRESUL EXTRAORDINAR AL PSD - 2010 - ROMEXPO

A DNA azt állítja, hogy Ponta 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Ezekre a vádpontokra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.

A Ponta ellen indított bűnvádi eljárás annak a korrupciós ügynek a leágazása, amellyel Dan Sova szociáldemokrata szenátort vádolja a DNA. Az ügyészek két olténiai hőerőművel 2007-ben kötött megbízási szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják Sovát, akinek az ügyvédi irodája állítólag 3,4 millió lejnyi (mintegy 240 millió forint) honoráriumot és sikerdíjat vett fel az állami cégektől.

A Romania Libera című jobboldali lap szerint valójában a 2004 óta képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta volt az, aki - politikai befolyását felhasználva - előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Sova neki is juttatott a pénzből. A Romania Libera azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a választókerületében működő két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.

A korrupciógyanúba keveredett Ponta ártatlannak mondja magát, és több ízben megerősítette: amíg élvezi a kormánykoalícióban részt vevő pártok támogatását, nem fog lemondani a miniszterelnöki tisztségről.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com