Korlátozták a távhőszolgáltatást Gyergyószentmiklóson
A társaság közleménye szerint a szolgáltatás várhatóan a hétfői nap során teljesen megszűnik, amiért a felelősséget az E-Star a város "felelőtlen magatartására" hárította.
"A CDR a leállást követően a fűtési rendszer állagmegőrzéséről sem fog tudni gondoskodni.
A keletkező esetleges károk (lopás, rongálás, elfagyás) tekintetében a CDR a felelősségét szintén kizárja" - olvasható a társaság közleményében.
Az MTI érdeklődésére Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere elmondta: a felek között azért alakult ki vita, mert az önkormányzat nem hagyta jóvá a szolgáltató által kért áremelést.
A város decemberben döntött arról, hogy visszaveszi a távhőszolgáltatást, álláspontja szerint azonban a Romániában hatályos közszolgáltatói törvény értelmében az E-Star még három hónapig, tehát március középéig köteles a szolgáltatást biztosítani. A polgármester szerint az E-Star azt próbálja most elérni, hogy az önkormányzat már a márciusi határidő előtt átvegye a szolgáltatást.
Ha ezt a fűtés leállításával akarja kikényszeríteni, akkor törvényt sért - állítja a polgármester. Az MTI érdeklődésére, hogy mi történik, ha a két fél közti vita miatt fűtés nélkül marad a város, a polgármester azt mondta: kidolgozták erre az esetre is a forgatókönyvet, és felkészültek arra, hogy a város tulajdonában lévő vállalkozás a legrövidebb időn belül átvegye a szolgáltatást.
Az MTI értesülése szerint a Románia egyik leghidegebb térségének számító, 18 ezres lakosságú Gyergyószentmiklóson a távhővel fűtött lakásokban hétfőn 16-18 fok közé esett vissza a hőmérséklet. Hajnalban mínusz húsz fokot mértek Gyergyószentmiklóson.
Hétfőn másodfokú fagyriadót adott ki a romániai meteorológiai szolgálat, mivel a következő 24 órában nappal sem emelkedik mínusz tíz fok fölé a hőmérséklet, az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet pedig a szélvédett medencékben - mint amilyen a gyergyói - megközelítheti a mínusz 30 fokot.
MTI

Hozzászólások