Közösen lép fel a nők és férfiak esélyegyenlőségéért az RMDSZ és az EPP nőszervezete (2. rész)
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nőszervezete és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén.
A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát. Amint az egyezményben megfogalmazták, meg akarják erősíteni a nők szerepét a helyi és regionális döntéshozatalban.
Doris Pack a helyi szerveződések fontosságát említette az aláírás utáni sajtótájékoztatón. Elmondta, ő maga is egy kistelepülés, majd egy nagyváros önkormányzati testületében kezdte el a politikai munkát. Onnan lépett tovább a német parlamentbe, majd az Európai Parlamentbe.
"A helyi szerveződés a legfontosabb a globális világban. A helyi önkormányzatokban dolgozó nők jobban oda tudnak figyelni a családok mindennapjaira" - jelentette ki a néppárti nőszervezet elnöke. Hozzátette, ha a nők nem kapnak megfelelő szerepet a pártokban, a pártok aligha tudnak fellépni a nemek közötti esélyegyenlőségért más területeken.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke elmondta, hogy az RMDSZ a romániai önkormányzatok szövetségében is kezdeményező szerepet vállal a charta elfogadtatása ügyében. Hozzátette, a charta aláírása csak az első lépés az esélyegyenlőség felé, ezt további lépéseknek kell követniük.
A nőszervezet küldöttgyűlésére Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, államfőjelöltje feleségével és egyéves kislányával érkezett. Beszédében arra emlékeztetett, hogy az RMDSZ másfél évvel ezelőtt tartott kongresszusán maga javasolta a nőszervezet létrehozását. Úgy vélte, a nőszervezet megújuláshoz segítette hozzá az RMDSZ-t, amely – állítása szerint – a Kárpát-medencei magyar szervezetek és a romániai parlamenti pártok között az egyedüli, amelyik 1990 óta nem változtatott nevet, jelképet és irányvonalat.
Biró Rozália, a nőszervezet elnöke az egy hét múlva tartandó romániai elnökválasztásra is kitért. Arra biztatta a nőszervezet tagjait: mondják meg otthon, hogy nem lesz vasárnapi ebéd szavazás nélkül.
MTI

Hozzászólások