Külföldi sajtó Magyarországról - Román portálok az erdélyi autonómiaigényről és a magyar választási érdekekről

Román elemzők szerint az országgyűlési választási kampány hatására felerősödött a magyar nacionalizmus és ezzel hozzák összefüggésbe az általuk szélsőségesnek tartott székelyföldi autonómiakövetelések felerősödését - derült ki a román hírportálokon megjelent vasárnapi elemzésekből.

A jobboldali államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei internetes kiadásában Silviu Sergiu "Ne vessétek meg a magyar szélsőségességet, mert mérsékelt adagolásban a román nemzetállamot védi" címmel közölt írásában azt fejtegeti, hogy az autonómiát követelő "szélsőséges" szónoklatok jó ürügyet teremtenek Victor Ponta miniszterelnöknek ahhoz, hogy leszerelje a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) követeléseit, amelyet a szerző sokkal veszélyesebbnek tart, mint az általa fasisztoidnak nevezett Jobbikot, vagy Magyar Gárdát.

646x404

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kézdivásárhelyi beszédére utalva a cikkíró leszögezi, a magyarok nem fognak lemondani az autonómiáról, mert "jár nekik" és ennek elérését Románia nem tudja megakadályozni, csak késleltetni. A szerző szerint a román nemzetállam - a koszovói precedenst elkerülendő - csak úgy védheti meg magát, ha meggátolja a magyarok radikalizálódását és minél kisebb "adagokban" biztosít számukra jogokat.

(http://www.evz.ro/detalii/stiri/nu-i-detestati-pe-extremistii-maghiari-ei-apara-romania-mare-1087190.html)
Ugyancsak az Evenimentul Zileiben közölte írását Malin Bot "Miképp ártanak saját maguknak az autonómiáért ordító magyarok" címmel, amelyben azt állítja, hogy az autonómiát követelő magyar politikusok valójában csak a székelyföldi magyarokat próbálják "lekenyerezni" szavazataik megszerzése reményében, de egy ilyen "elkülönüléssel" - ha megvalósulna - elriasztanák ebből a térségből a befektetőket.

(http://www.evz.ro/detalii/stiri/autonomia-maghiara-pe-intelesul-tuturor-udmr-secui-1087242.html)
A román kormánnyal és ellenzékkel egyaránt kritikus Gandulban "Az autonómia jár nekünk" címmel Marian Sultanoiu közölt ironikus hangvételű írást Semjén Zsolt március 15-i beszédére utalva. A magyar miniszterelnök-helyettest, illetve a március tizedikei marosvásárhelyi autonómiatüntetésen megjelent Vona Gábor Jobbik-elnököt a szerző "választási lovasoknak" nevezte, akik szerinte azért "szálltak le a nyeregből" Erdélyben, hogy begyűjtsék az erdélyiek szavazatait.

(http://www.gandul.info/puterea-gandului/autonomia-ni-se-cuvine-12270742)
A liberális kötődésű Adevarul hasábjain a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu szociáldemokrata parlamenti képviselő Semjén Zsolt Romániából való kitiltását követelte a "Miért kell nemkívánatosnak minősíteni az autonómiát követelő magyarországi tisztségviselőket" című írásban. A román képviselő szerint a magyar kormány és parlament "autonómia-zarándoklatra" Erdélybe járó tagjai "csoportos erőszakot" követnek el a román alkotmány ellen és az ország területi épségét fenyegetik.

(http://adevarul.ro/news/politica/de-oficialii-autonomisti-ungaria-trebuie-declaratipersona-non-grata-1_5324d0b00d133766a8ef6ac8/index.html)

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com