Leváltások Romániában a hétfői légi baleset miatt

Victor Ponta román miniszterelnök leváltotta tisztségéből szerdán Catalin Chipert, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkárát, továbbá a légi irányítás (ROMATSA) és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjének leváltását is kezdeményezte, amiért a hétfői légi baleset túlélőinek mentése "elfogadhatatlanul" hosszú ideig tartott.

victor-ponta-ghimpele.ro_1Az Erdélyi Szigethegységben hétfőn lezuhant kisrepülőgép mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak.

A román kormányfő kérésére Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jelentést készített arról, miként vettek részt a repülő roncsainak a keresésében az illetékes állami szervek. Ponta szerint a katasztrófavédelem, a ROMATSA és a STS elfogadhatatlanul lassan reagált, és munkájuk összehangolásában is hiányosságot voltak, ami jogos felháborodást keltett a közvéleményben.

A román média szerint a légi irányításnak kellett volna a legpontosabb információkkal rendelkeznie a lezuhant repülő helyzetéről, amely - egyik korábbi pilótája szerint - sürgősségi jeladóval (ELT) is rendelkezett. A szerdán közzétett jelentés szerint azonban a berendezés csak részlegesen működött, ami nem tette lehetővé a roncs helyzetének meghatározását.

A STS két túlélő két különböző hálózaton leadott mobilhívása alapján egy több mint tíz kilométeres sugarú (több mint 200 négyzetkilométeres) kört jelölt meg a repülőgéproncs lehetséges helyszíneként. Az információ nem bizonyult tévesnek, csak használhatatlanul pontatlannak.

A roncsot mintegy hat óra múlva egy erdész találta meg a túlélők egyike által telefonon közölt támpontok alapján.

A jelentés szerint a ROMATSA késlekedett a riasztással, nem vett aktívan részt a mentés irányításában és nem kért segítséget a védelmi minisztériumtól. A román média korábban azt is a ROMATSA igazgatójának, Aleodor Francunak a szemére vetette, hogy ellentmondásos nyilatkozataival félrevezette a mentésben részt vevő hegyimentőket és önkénteseket. A kormányfő szerdán közölte: Francu leváltását kezdeményezte a közlekedési miniszternél.

Ponta a katasztrófavédelmi államtitkár leváltását azzal indokolta, hogy az ő kötelessége lett volna a különböző állami intézmények munkájának összehangolása, de a mentőakció "kudarcnak" bizonyult.

A kormányfő azt is közölte, hogy a legfelső védelmi tanács (CSAT) alelnökeként, a testület következő ülésén a STS vezetőjének, Marcel Opris tábornoknak a leváltását fogja javasolni.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com