Magyar Ifjúsági Értekezlet: diszkriminálják Romániában magyar diákokat az angol nyelvi tanulmányi versenyen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együttműködő ifjúsági szervezet oktatásért és kutatásért felelős ügyvezető alelnöke, Tőtős Áron levélben fordult az újonnan megválasztott oktatási miniszterhez, és a rendelet módosítását kérte tőle.
A rendelkezés módosítását már a Kovászna megyei tanfelügyelőség is felvetette a szaktárcánál. A Krónika című erdélyi napilap szerdai tudósítása szerint a minisztérium elutasító választ adott a tanfelügyelőség beadványára. A tanfelügyelőség azzal érvelt, hogy a magyar diákok számára a román is idegen nyelv, így hátrányos helyzetbe kerülnek román társaikhoz képest a tanulmányi verseny megyei és országos szakaszán.
A minisztérium szerint ugyanakkor a verseny szabályzata összhangban van az érvényes jogszabályokkal, és azt egységesen kell alkalmazni Románia minden tanintézetében. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint ez egyértelműen hátrányos megkülönböztetés, hiszen a magyar tagozatos diákok kénytelenek lesznek egy idegen nyelvet egy másik idegen nyelvre fordítani. Az angol tanulmányi verseny szabályzatát ettől az évtől módosította az oktatási minisztérium.
Korábban a tételek között egyáltalán nem szerepelt fordítás, minden feladatot angol nyelven kellett megoldani. Korábban Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is megállapította, hogy ez hátrányos megkülönböztetés a magyar, illetve más, nem román anyanyelvű diákokkal szemben.
MTI

Hozzászólások