Médiakonferencia - Közönségtalálkozóval és utánpótlásneveléssel társul a kolozsvári szakmai találkozó

A közszolgálati média külhoni témájú műsorainak közönségtalálkozójával és a médiaszakos egyetemi hallgatók számára szervezett szakmai bemutatókkal társul szombaton a Sapientia Egyetem kolozsvári karán pénteken kezdődött MédiaTér - Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című konferencia - közölte a rendezvényen az MTI-vel Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, a konferencia egyik szervezője.

hujRámutatott: a szakmai tanácskozás újdonsága, hogy a magyar közmédia vezetőin kívül külhoni médiaszakos hallgatók is jelen vannak, akik a konferencia második napján megismerhetik a Kárpát-medencei régiók közszolgálati médiaműhelyeit, ahol tanulmányaik után gyakorolhatják majd szakmájukat.

"Szombaton megnyílik a konferencia a kolozsváriak számára, bárki bejöhet, hiszen délután négytől egy közönségtalálkozón mutatkoznak be a közmédia azon műsorai, amelyekben hangsúlyosan jelen van a határon túli tematika: a Térkép, a Kárpát Expressz, a Közbeszéd, az Átjáró és a Határok Nélkül" - mondta a stúdióvezető.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com