Növelte alpolgármesterei számát az RMDSZ

Tízzel növelte az alpolgármesterei számát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - tájékoztatott szerdán az RMDSZ hírlevele.

A június 10-én tartott önkormányzati választások után felállt önkormányzatok 242 városban és községben választottak RMDSZ-es alpolgármestert.

00-rmdsz-logo

A hírlevél Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét idézte, aki szerint a szövetségnek sikerült teljesítenie azt a választások előtt megfogalmazott célt, hogy megőrzi, megerősíti a magyar képviseletet. Amint a kampányfőnöki tisztséget is ellátó Kovács Péter összegezte: a szövetség a választások során 195 polgármesteri, 2283 települési önkormányzati és 91 megyei önkormányzati mandátumot szerzett.

A választásokat követően megalakult önkormányzati testületek öt megyében (Bihar, Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) választottak magyar elnököt, és hét megyében magyar alelnököt. A helyi politikai egyezségeknek köszönhetően az RMDSZ olyan településeken is alpolgármesteri tisztségeket szerzett, amelyeken szórványban él a magyarság.

Fehér megyében öt, Brassóban nyolc, Aradon öt, Máramarosban négy, Beszterce-Naszódban pedig három alpolgármesteri tisztséget sikerült megszereznie a szövetségnek. Kovács Péter ügyvezető elnök elmondta: "Temesváron és Brassóban az elmúlt 25 évben nem volt magyar alpolgármester, most pedig lett, Nagyenyeden szintén újra van alpolgármester, Kolozsváron, Aradon, Zilahon a Szövetség megtartotta ezeket a tisztségeket".

"Az önkormányzati kampányban a biztonság és a megújulás volt a két fő üzenetünk, azt mondtuk, az RMDSZ az egyedüli olyan szervezet, amely képes a magyar közösség biztonságát szavatolni. Ugyanakkor azt is hangsúlyoztuk: tudjuk, hogy szükség van a megújulásra, hogy több fiatalt, hölgyet vonjunk be az önkormányzati munkába, és itt is előrelépést tapasztalhatunk, de az őszi parlamenti választások előkészítésén is dolgoznunk kell ezen" - idézte az RMDSZ hírlevele Kovács Péter ügyvezető elnököt.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com