Összeült az új román parlament mindkét háza
Liviu Dragnea, a parlamenti mandátumok csaknem felét megszerző Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke bejelentette: Klaus Iohannis államfő elfogadta, hogy a PSD és a vele hétfőn kormánykoalícióra lépett szabadelvű ALDE vezetői közösen vegyenek részt az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási konzultáción.
Iohannis eredetileg parlamenti súlyuk sorrendjében külön-külön hívta konzultációra a pártokat, így az ALDE-ra csak csütörtökön került volna sor. Dragnea arra figyelmeztette frakciótársait, hogy ne készüljenek "vakációzni", mert ha Iohannis elfogadja a PSD javaslatát, és a PSD-ALDE koalíció - szerdán megnevezendő - közös jelöltjét bízza meg kormányalakítással, akkor a parlamentnek jövő héten kell szavaznia az új kormány beiktatásáról.
A PSD elnöke kifejezte reményét, hogy így a kabinet legkésőbb január közepéig kidolgozhatja, a parlament pedig megszavazhatja a 2017-es költségvetést. Dragnea arról is beszámolt: a PSD-ALDE koalíció vezetői "nagyon jó megbeszélést folytattak" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) küldöttségével, és sikerült kidolgozniuk a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás vázlatát. A dokumentum aláírására a PSD elnöke szerint kedd este vagy legkésőbb szerda reggel kerülhet sor.
Az RMDSZ törvényhozói már múlt héten eldöntötték, hogy a szövetség képviselőházi csoportjának vezetője Korodi Attila, Hargita megyei képviselő, volt környezetvédelmi miniszter, szenátusi frakciójának vezetője pedig Cseke Attila, Bihar megyei szenátor, volt egészségügyi miniszter lesz. A frakciók és szakbizottságok hivatalosan szerdán alakulnak meg a bukaresti törvényhozásban.
Korodi Attila a közmédia érdeklődésére megerősítette a PSD-vel folytatott tárgyalások tényét, a készülő megállapodás tartalmáról azonban nem közölt részleteket. "Mi egyértelműen fogalmaztunk, ők is, ebből kell majd valamit összehoznunk.
De én azt látom, hogy ha a következő két nap úgy hozza, akkor ebből lesz egy jó megállapodás" - mondta Korodi Attila. A tervezett parlamenti együttműködés életképességére abból lehet majd következtetni, napirendre tűzik-e az első fél évben a magyar érdekképviselet számára fontos törvénytervezeteket - vélekedett az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
MTI

Hozzászólások